A beosztás áldott tevékenysége. Jasmine diszkréten csupán az asztalon dobolt az ujjaival, amíg testvére nemes egyszerűséggel végignyúlt a tányérján, arccal lefelé.
- Még hány szaros van? – hallatszott a dörmögés vízszintesből.
- Addig simán éhen halsz – vont vállat a lány, majd jobb dolga nem lévén, nézelődni kezdett.
Sok kis remegő elsős, mind ugyanolyanok, ugyanolyan kicsik. Jasmine-nak röhögnie kellett, ha belegondolt, hogy ő is volt ilyen kis asztal alját súroló, mikor megérkezett az iskolába.
- Szerinted mit mondanának, ha a tanárok székét állattá változtatnám? – mélázott a lány, hiányolva kedvenc varázslatát.
- Ötven pont a Mardekárnak? – mondta az asztal másik feléről Nathaniel. Arcán mosoly játszott.
- Inkább a Mardekártól – vont vállat Jasmine, aztán hozzátette. – Nem rakom a házat mínuszba már most.
– Komolyan a V betűnél tartanak? – emelte fel hirtelen az eddig békésen szuszogó Devin a fejét az asztalról, mire Jas is figyelni kezdett.
És valóban, csupán pár perc telt el, amíg az étel megjelent a tanulók előtt. Mindenhonnan megkönnyebbült sóhajok hallatszottak, csak a lány nem volt éhes.
- Úgy esztek, mint a disznók – vigyorgott Jasmine, mire nem kevés csúnya pillantást kapott asztaltársaitól.
Ő csak megtámasztotta magát a kezével, és csavargatni kezdte egyik fekete tincsét.

Másik oldalán Zoe nyűglődött, egyik tenyerébe támasztva a homlokát, s minden falatot egy külön küzdelemmel a szájához emelve.
- Jasmine, a rohadt életbe – nyögött fel – A hajad csikizi a vállamat.
- Told arrébb – válaszolta a tányérjának a lány, épp csak a fogai közt szűrve ki a szavakat.
- De ahhoz lusta vagyok – felelte amaz, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve hatalmasat rávágott az asztalra –Oké, le a tunyulással, elegem van! Inkább hiperaktív leszek!
- Akkor szedd fel a villámat – szólt rá némi éllel a hangjában Jasmine – Ugyanis földrengést megszégyenítő csapást mértél az evőeszközeimre, ha nem vetted volna észre.
Zoe felszedte a kérdéses tárgyat, s az asztal alól kiabált fel szomszédjának:
- Ha Nathaniel most szoknyát hordana, lenne egy jó viccem.
- Hé, mielőtt az én méreteimről beszélünk, vizsgáld meg Huntert is, valakitől azt hallottam, már majdnem veri az öt centit. De te biztos jobban tudod – vont vállat, majd visszatért a sült krumplijához.
- Balhézni akarok – jelentette ki Zoe egy pár másodperc múlva – Biztos nem fontolod meg azt a székes ötletet?
- Úgyis tudná mindenki, hogy én voltam, elvégre az én specialitásom.
- Azt tudom, miattad már elmondhatom, hogy meglovagoltam egy menyétet – idézte fel Zoe egy tavalyi emléküket.
- Ja, az jó volt – vigyorgott Jasmine – De megérdemelted.
- Én már nem emlékszem – emelte fel védekezően a kezét a lány, mire amaz oldalba bökte.
- Hát persze, hogy nem! A helyedben én is elfelejteném, hogy…
- Ki ne mondd! – kiáltott fel Zoe.
- … azt mondtad Remus Lupin-ra, hogy nem is olyan könyvkukac fafej – fejezte be a mondatot gonoszul csillogó szemekkel a lány, mit sem törődve Zoe tiltakozásával.
- A fenébe, most mi lesz? Oda a népszerűségem! – kiabált, majd a következő mondatot már úgy jelentette ki, mintha meg sem történt volna az előző párbeszéd.
- Én elmegyek, befejeztem. Nem várom meg a többi kis mitugrászt. Jössz? – aztán választ sem várva felpattant, és kisétált a Nagyteremből. Tulajdonképpen nem igazán érdekelte, megy-e vele valaki, vagy nem.

Jasmine körülpillantott, de látva, hogy mindenkit jobban érdekel a betermelhető étel, mint az élet egyéb nagy dolgai, úgy döntött, inkább elmegy valami értelmesebbet csinálni.
- Ha kell valami, kövesd a visítást – mondta még gyorsan ikertestvérének, és észrevétlenül Zoe mellé csapódott.
Próbált beleolvadni a háttérbe, de mivel ez ugye fizika képtelenség volt, feladta, és hátradobta a haját, sőt, még körbe is pillantott.
– Nézd, Lupin! Ó Merlin, milyen szexi, ahogy a villa a szájához ér, és a csirke a… - suttogta vigyorogva Zoe fülébe, de elhallgatott, amikor kapott egy hasba vágást. - Amúgy nem zavar – folytatta egy kérdéssel, bár tudta, hogy a válasz tagadó lesz. -, hogy nagyjából mindenki csak les, hova pályázunk a vacsora közepén?
- Nem – válaszolt tömören Zoe.
- Akkor jó.
A téma ennyivel el volt intézve, úgyhogy Jasmine is napirendre tért a dolog felett. Automatikusan balra kanyarodott, miután kiértek a nagyteremből, de Zoe elkapta a karját.
- Ne hülyülj, nem megyünk a pincébe… Először is cigizni akarok.
- Miből gondolhattam volna…? – emelte égnek a szemeit Jas, de egyébként ő sem akart lemenni, csak megszokásból indult a lépcsők felé.
- Közben meg kitaláljuk, mi legyen az első napi program.
A feketehajú bólintott, és a bejárat felé indult.

Zoe olyan arccal lépett ki a friss levegőre, mintha idáig tömlöcben tartották volna. Átvágtak a parkon, majd a tópart Tiltott Rengeteg felőli oldalán található apró sziklákra tették le magukat. Zoe törökülésbe ült, majd kérdő tekintettel Jasmine felé nyújtotta a cigarettásdobozt.
- Egy fenét! – háborgott – Nem szennyezem a tüdőmet. Szóval mióta tetszik lompos-Lupin?
A lány köhögőrohamot kapott az utolsó mondat hallatán.
- Nekem… nem… tetszik… az a griffendéles stréber! – köhögte ki magából a mondatot – Tudod, hogy Briannel nyomulunk.
- Az egy dolog – Jasmine hátravetette fényes, fekete hajár, amit Zoe mindig irigyelt. Az ő haja is hosszú volt, és fekete, de minden fazon nélkül, össze-vissza állt.
- Na jó, tényleg nem járunk, csak… elvagyunk.
- Elég jól – jegyezte meg Jasmine.
- Most mit tagadjam – vont vállat Zoe, s hosszan kifújta a füstöt – Na, mit csináljunk ma este? Mármint este 10-ig bezárólag, mert onnantól fontosabb programom van.
- Miután ezt befejezted, szerezhetnénk valami normális kaját – válaszolta Jas – Tudod, valamit, ami nem egészséges és a többiek számára teljességgel ehetetlen.
- Most mit piszkálsz? Valld be, hogy az áfonyás pizza, amit még anno harmadikban etettem meg veled, nem is volt olyan rossz. – Zoe kedvelte az olyan ételeket, amitől a többieknek felfordul a gyomruk.
- Miért, az a tökléből és borból készült keverék sem volt piskóta, amitől ötödikben úgy berúgtunk. Máig nem értem, minek ittál akkor annyit… habár, ha arra gondolok, hogy akkor tudtuk meg Lupin különös… betegségét… - tette hozzá Jasmine, követve a cigi röppályáját a tó felé.
- Mondtam már, hogy nekem nem tetszik, az a bilifejű tanárok-kedvence! – mérgelődött Zoe, érthetően tagolva és kiemelve a szavakat – Menjünk, szerezzünk kaját.

Jasmine sunyin mosolygott a helyéről felpattanó lányra, aztán ő is felállt. Úgy gondolta, hagyja ezt a témát, mert Zoe a végén még besértődik.
- Uborkás-lekváros szendvics?
- Uncsi.
- Vajas rumkrém?
- Túl sokat ettünk már belőle tavaly.
- Húsos puding?
- Nincs kedvem hozzá.
- Tejes tea?
- Te minek nézel engem?! Nem vagyok rohadt tanár.
Jasmine felnevetett, és alig vette észre, hogy közben majdnem visszaértek a kastélyba.

X*X

Bár Blaire nem volt egy besértődös egyén, roppantul élvezte, hogy egy ideig húzhatja Nicket. A beosztási ceremónia alatt unottan fikszírozta az elsősöket -akiket remekül lehet piszkálni-, és ingnorálta a fiú minden némi-nemű kísérletét az új társalgás kezdeményezésére, ami a velük szemben ülő Milton ikreket kimondottan szórakoztatta. A vacsora első felét is szótlanul költötte el, főleg Jasmine és Zoe lökött párbeszédén követte nyomon, majd mikor a fiú csak úgy mellékesen megemlítette, hogy "k.urvajó" a melaszos puding úgy döntött eleget szivatta és hajlandó volt ismét kommunikálni.
Nem sokkal a két lány távozása után a díszes társaság kollektívan felvánszorgott a klubhelyiségbe, nem kevesen túlzabálási tünetektől kóvályogva. Fiúk-lányok egyaránt felszívódtak egy időre a hálókba, hogy kezelésbe vegyék a csomagjaikat.
-Váá, nem bírok mozognííí.-nyűszítette Bella, amint végigdőlt az ágyán, de nem sokáig terpeszkedhetett, mivel Narcissa rávetődött a lábára.
-Kellett neked annyid zabálnod, hízlalod a seg.ged.-közölte a lány orrát jó magasra felhúzva.
-Bázzz, nem szállnál le rólaaam? Pihenni akarok, mielőtt megyünk.
-Nem.-hangzott a tömör válasz, majd még kitartóan folytatták a nyávogós vitatkozást, amitől Blaire úgy érezte a falra mászik. Ágyán ülve éppen a ruháit hajtogatta ki a ládájából. A szoba másik végében Sophie hasonlóképpen tett, mellette Beryll szintén. Blaire pillantása hosszasan időzött a szőke lányon, de a mozdulatai ezúttal semmiről nem árulkodtak. Mikor észrevette, hogy figyelik felpillantott, egy féloldalas mosolyt küldött a lány felé, majd folytatta a pakolást, ahogy Blaire is. Pár percig csak Bella és Narcissa csevegése hallatszott a szobában, majd nagy hanggal bevágódott a szobába Jasmine és Zoe is.
-Hoztunk vajas rumkrémet.-vigyorogta Zoe, aki végül mégis úgy döntött, hogy még az is jobb, mint a semmi, vagy a normális kaja.
-Ja, kér valaki?-kérdezte Jas álllati nagyvonalúan, majd ledobott két fagyisdobozra hasonlító akármit a szoba közepére aztán elidnult a cuccához.
-Undorító.-közölte Blaire kikukkantva a ládája mögül.
-Aha.-vigyorgott Zoe ismét a legnagyobb megelégedéssel, hogy sikerült valakit ismét megbotránkoztatnia.-Naa, menetrend?-kérdezte csak úgy fél vállról, miközben lehuppant a földre a rumkrém mellé, és nekiesett egy a szintén a konyháról csórt kanállal.
-Mi megyünk le, összeszedjük Malfoyékat.-dobta hátra Narcissa szőke loboncát, és fensőbbségesen kivonult Bellával, ezzel jelezve, hogy még mindig nem várnak több embert a szokásos esti kiruccanásukra Rodon és Luciuson kívül.
Blaire élesen felvonta a szemöldökét eme nagy kivonulásra, de láthatóan a többieket nem érdekelte ez a tény különösebben. Tíz órára végzett minden kicsomagolni valójával, sőt mi több derülő jókedve végett buján kacskaringózó loknikba bűvölte tincseit, és az iskolai egyenruha helyett fekete nadrágot, babacipőt, ezüst-zöld tunikát és fekete blézert öltött fel, hogy mégiscsak hű maradjon a ház színeihez.
-Hát te hova készülsz?-nézett fel Jasmine mikor a lány, mintegy végszóként kirángatott egy eddig az ágya alatt rejtegetett kisebb ládát.
-Hova készülünk.-javította ki a lány egy angyali vigyorral.-Dobd le azt a kanalat és öltözz át szerintem Jas..-csavargatta egyik tincsét sejtelmesen, majd hátranézett, mikor csukódott az ajtó Sophie mögött.-Hát eggyel kevesebb..Zoe?
-Bocs, én már lépek is el.-közölte a lány sokat sejtetően fülig érő szájjal, és valóban, már rohant is ki abban a percben.
-De hova megyünk?-kérdezte ismét Jasmine, de azért elindult ruhát váltani.
-Majd megtudod.-felelte Blaire, s egy bűbájjal a levegőbe emelte a ládát, amivel elindult az ajtó felé. Már majdnem kilépett, mikor eszébe ötlött valami roppant galád. Örömében félmosolyra húzódtak ajkai és mint aki igen nagyon kegyes Beryllre mosolygott.-Hé, Beryll..öltözz át te is.-közölte majd kilibegett az ajtón, a megszólított pedig nagyokat pislogva engedelmeskedett az utasításnak.
Blaire leevickélt a ládával a lépcsőn, és megcélozta a kis társaságot a kandalló előtti fotelekben, majd leengedte a ládát Darien fotele mellé, és üres fotel nem lévén a fiú mellé huppant a karfára.
-Jóestétjóestét.-köszönt mérsékelt mosollyal Rodnak és Nathanielnek, akik Bella és Narcissa társaságában csücsültek, vélhetőleg Malfoyra várva, aki szintén ebben a szent percben viharzott le a lépcsőn, és láthatólag felvillanyozva érte a tény, hogy három "csatlósa" már fel is pattant, hogy induljanak. Ám Lucius csak egy gyors pillantásra méltatta őket, és némi tűnődés után Darien és Blaire felé vette az irányt.
-Nah, jöttök?-kérdezte félrebillentett fejjel. Elvégre Blaire-t, mint rokont minden egyes évben elhívta, bár a lány többször mondott nemet, mint igent, Darient pedig hirtelen felindulásból igennagyon kedve lett volna magával rángatni..
-Nem, kösz.-vágta rá Darien miután egy gyors oldalpillantást váltott az öccsével.
-Merthogy?-fintorodott el Malfoy egy időre el is feledkezve Blaire-ről.
-Jobb programunk van Lucius..-mosolygott rá ekkor angyalian Blaire, még közelebb is hajolt Lucius látószögébe, hogy biztosan észrevegye. A szőke fiú megvetően fintorgott egyet, és inkább sarkon fordulva távozott társaságával a helyiségből.
-Kössz a mentőkamut, de nem lett volna szükség rá.-sandított fel a lányra Darien.
-Nem kamuztam.-vigyorgott rá Blaire, majd lekászálódott a karfáról.-Nic és Devin fenn vannak?
-Fenn.-ráncolta a homlokát a fiú.
-Oké, akkor összeszedem őket, ti meg addig készüljetek el, mindjárt megyünk. Vigyázzatok a ládára, de ne piszkáljátok, ha kérhetném.
-Heh?-nézett rá Nathaniel roppant értelmesen, de választ nem kapott, mivel Blaire felszökkent a lépcsőkön a fiúhálók felé az ikrek csak egy értetlen pillantást váltottak, és inkább nem piszkálták a ládát, hátha harap..
-Hééé, kifeléé fiúk!-hallották még lenn, ahogy Blaire berontott a fiúhálóba, ahol két kidöglött hímnemű fetrengett az ágyán. Ahogy várta Briannek se híre, se hamva.
-Mivan?-pattan fel Devin azonnal, akiben még mindig járt a rugó.
-Megyünk.
-Hova?
-Hát szórakozni, itt az év eleje, nem ártana megadni a módját nem gondolod?-hunyorgott rá a lány, majd leráncigálta Nicolast az ágyáról.
-Hmm, nem is hangzik rosszul.-pislogott rá a fiú egy kicsit kómásan.
-Összeszedjem a lányokat?-ajánlotta Devin csakhogy pattoghasson még egy kicsit, de végül meg sem várta a választ, hanem lesietett, hogy lenntről ordíthasson testvérének.
Nick is indult volna kifele, de Blaire megállította, majd egy sejtelmes vigyorral magához Invitozott két keskeny, karcsú ajándékcsomagot.
-Tessék. Cadeau en provenance de France.-mosolygott a fiúra, majd átnyújtotta a zacskót.
Nick szeméből azonnal eltűnt az álmosság, az ágyára rakta a csomagokat, majd izgatottan visszalesett Blaire-re.
-Na, nyisd már ki, te tök.
-Jólvannaa.-húzta fel az orrát, majd gyerekes kíváncsisággal esett neki a csomagolásnak. Az első papír alól egy bordeaux-i édes fehérbor került elő díszdobozban, míg a másodikból egy 1980-as évjáratú portói. Nick kerek szemekkel meredt a lányra, majd kitörő örömmel elkezdte kántálni, hogy "köszönööööm".
-Nincs mit. Nah gyere, menjünk.-azzal el is indult lefele a lépcsőn. Már majdnem sikeresen le is ért, de Nick úgy gondolta még nem fejezte ki háláját eléggé, így egyenest a lány hátára vetette magát nagy elánnal átkarolva hátulról a vállainál, és egy nagy cuppanósat nyomott az arcára, ezzel majdnem lelökve a lépcsőről.
-Namááár..-tiltakozott Blaire fintorogva.-Szállj már le a hátamról.
-Jólvanna, csak megköszöntem.-vigyorgott Nick tejbetök módra, majd csatlakoztak a lentiekhez, és közös megegyezés alapján megcélozták az egyik titkos járatot, ami a parkba vitte a jónépet, mikor megtudták Blaire hova akarja vinni őket. Míg elérték a célt Nathaniel kénytelen volt egy szilencióót szórni Devinre, aki az istenért nem akarta befogni a pofáját ezzel jócskán veszélyeztetve a kis éjszakai akciót, no meg Blaire ládája sem könnyítette meg a haladást, de sikeresen elérték a titkos portrét, ami mögött a járat húzódott, így öt perc alatt már ki is szabadultak a szabadba.
Felhőtlen, csillagos szeptemberi éjszaka volt, még érezni lehetett a nyár szabadságot ígérő illatos fuvallatait. Jasmine nagy kegyesen visszaszolgáltatta Devin hangját, aki sűrű káromkodások mellett szidta Nath felmenőit, majd lehiggadva meg is emlékezett az áldásos időjárásról. Blaire a tó távolabbi, fás csücskébe vezette a kis társaságot, akik immár kevésbé fogták vissza magukat, no persze Beryll kivételével, aki kicsit feszengve kullogott Nick mögött tekintetével majdnem lyukat égetve a fiú hátába, aki azonban felszabadultan csevegett a Milton ikrekkel. Elérve az úticélt Blaire leengedte a ládát, amit már mindenki elég kíváncsian méregetett, a lány kimondottan élvezte ezt. Egy pálcamozdulattal kinyitotta a szállító eszközt, de a sötét miatt semmit sem láttak mi is lehet benne. Elsőként előbűvölt három zöld pokrócot, amik átlebegtek a mardekárosok feje felett és kettő a fák tövében, egy a tóparton landolt.
-Mivanmár?-mocorgott Jasmine a sötétben, bosszantotta, hogy alig lát el az orráig.
-Türeleeem.-dudorászta Blaire, s ezúttal halk koccanások hallatszottak a láda felől, majd mintha valamik folydogáltak volna. Végül kis üveggömbök lebegtek fel, melyekben egy pálcaintésére ezüstöszöld fények gyúltak megvilágítva a lány művét. A gömbök fénye lebegő tálcákra esett, melyeken csillogó kristálypoharakban bor várt elfogyasztóira. Legtöbben vörös hullámzott, de akadt ott rosé és egy kevés fehér bor is; az ismét csukott láda tetején pedig sajtok sorakoztak.
-Nos..köszöntök mindenkit a saját bejáratú évnyitónkon.-csicseregte Blaire nagy vidáman, és láthatóan kissé büszkén, majd elkapott egy tálcát és körbekínálta a kicsit meglepett háztársait, végül maga is lekapott egy vörösboharas poharat.
-Hát..akkor igyunk magunkra.-vigyorogta Nick, koccintásra emelte a poharát, s hamarost már mindenki a másik egészségére ivott, a meglepetés pedig oldott szórakozásba csapott át.
-Okos ötlet..igen okos ötlet.-somfordált Jasmine Blaire mellé, majd elvigyorodtak a nagy komolykodáson és leheveredtek a tópartra.

X*X

Nathaniel elvigyorodott, majd amint osztálytársai kihalászták a maguk adagját a ládából, benyúlt ő is, és kihúzta az egyetlen ott árválkodó, vörösborral töltött poharat. Miközben cigarettára gyújtott, belekortyolt az italba, és miután lenyelte, felhúzta lábait, és hűvös, nyár végi éjszaka lévén átfonta térdeit a karjaival.
- Ez valahogy jobban tetszik, mint a benti hepaj - állapította meg aztán, figyelembe se véve, hogy akaratlanul bár, de mégiscsak félbeszakított egy igen fontosnak tűnő Malfoy-monológot. Amikor a szürke szempár gyilkosan rávillant, csak megvonta a vállát.- Bocs, itt se voltam.
Ahogy a társaság ismét beszélgetésbe elegyedett, a fiú sóhajtott, és a kastély felé nézett. Annak mindegyik ablakában aranyszín fények lobogtak, az élet még javában zajlott odabent. Az elsősök minden bizonnyal ismerkednek Roxfort rejtelmeivel, a felsőbb évesek pedig nyilván előszeretettel tesznek bántó megjegyzéseket rájuk... Nathaniel nagyon jól emlékezett még a saját gólyaévére, és őszintén szólva egyáltalán nem sírta vissza.
Végignézett a társaságon - az arcokon, melyekre zöld árnyak vetültek, a mosolygó ajkakon, az összehúzódott testeken, a borospoharakat markoló kezeken, a temérdek hajzuhatagon, a csillogó íriszeken... Az embereken.
Azokon az embereken, akik elvileg az ő barátainak körgyűrűjét alkotják, több-kevesebb sikerrel. Nem mintha rosszul esett volna neki ez a keserédes félszeretet, sőt, még csak nem is unta, egyszerűen minden egyes alkalommal, amikor rádöbbent valódi énjének a társadalomban - már ha lehet ezt az alig egy tucat fős csapatot társadalomnak nevezni - betöltött szerepére, meglepődött, és gondolkodóba esett.
Most is így tett volna, mint ahogy azt minden szeptember elsején teszi általában, ám a sors ezúttal úgy döntött, nem enged ilyen egyszerű monotonitást bevinni Nathaniel életébe újfent.
Még mielőtt elvonulhatott volna egy kissé távolabb, Devin hirtelen becsapódott mellé, és a torkának szegezte a pálcát.
- Üdv - vonta fel fél szemöldökét Nathaniel.- Mit vétettem, hogy ily galád módon végezni akarsz velem, mi' amico?
- Silencio! - vigyorgott galádul a sötét hajú srác, Nathaniel pedig nem számítván az efféle bosszúra, pláne Devin nyugalmas vigyorgása után, természetesen nem tért ki az átok elől. Hiába is próbálkozott volna már eztán egy kedélyes, talján káromkodással, hisz hang nem jött ki a torkán. A csapat egyszeriben feléjük fordult, és látva Nathaniel arcát, irdatlan nevetésben tört ki.
- Na cseszd meg, Milton - vigyorodott el ismét Devin, és mint aki jól végezte dolgát, letelepedett a fiú mellé, a fa tövébe.- Most aztán életed végéig várhatsz, hogy megcsókoljon a szőke herceg, és felkelj az álmodból.
"Ez nem is ez a mese, te gyökér", mondta volna erre Nath, ám hang híján csak egy néma, lemondó sóhajra és egy szemforgatásra futotta.
- Szőke?- hallotta hirtelen Lucius hangját.- Ne bassz már át. Nem inkább fekete?
Nathaniel erre csak felvonta a fél szemöldökét, próbálván álcázni, mennyire rossz néven veszi, ha ilyesmiket kiabálnak az érzelmeivel, avagy netalán a vágyaival kapcsolatban. Megcsóválta a fejét, majd elnyomta a cigarettát, és látva Malfoy csalódott képét, szélesen elvigyorodott. Mindenek előtt lezárta elméjét, nehogy valamely túlontúl kíváncsi jelenlévő betüremkedjen a gondolatai közé, az efféle néma, zárt nonverbalitás formájában előtörő szidalomáradat pedig teljesen feldobta. Csak küldött egy sokat mondó pillantást bátyja felé, mire az elvigyorodott, Nathaniel pedig a következő pillanatban megköszörülte a torkát, és Devin felé fordult.
- Ezt te cseszted be, Gladstone - közölte hideg mosollyal, és Devin értetlenkedő arcára a következőképpen felelt:- Nonverbális átoktörés, hatodik év, sötét varázslatok kivédése óra, február 16.
- Hogy rohadjál meg - pislogott nagyokat Devin, ám a következő pillanatban elnevette magát.- És én meg azt hittem, túlbuzgó vagyok órákon.
- Eh - kommentálta nemes egyszerűséggel Nathaniel, majd felhajtotta az utolsó négy korty bort, természetesen egy húzásra.- Te is fiam, Brútusz. Ja nem, ez nem épp ide illő, de azért jól hangzott.
- Még mindig Devin vagyok - felelt "Brútusz", amolyan kikéremmagamnak-hangnemben, majd látva, hogy Nath a zsebébe kotor, felcsillant a szeme.- Mi aaaaz?
- Süti - felelt vigyorogva Nathaniel, aki most kihajtogatta a zsebkendő két felét, és óvatosan kivette társai közül az egyik jointot.- Csss, balgatag!- kezdte színpadiasan, Devin mellkasára tenyerelve, látva, hogy abból igencsak kikívánkozik egy kiáltás, hogy ismét susmorgásba merülő társai figyelmét újból magukra vonja.- Még ideözönlik a pórnép! Kövess hát, hű fegyverhordozóm, s megmutatom, hol rejlik a Szent Grál.
- Baszd meg, Nath - röhögött föl Devin kommentárképp, de azért készségesen közelebb húzódott, amint az említett a szájába lökte a füves cigit, és egy laza Lumossal meggyújtotta. A kékes füst ismét a levegőbe kígyózott, akárcsak a Roxfort Expressz vécéfülkéjében, ám a szabad légtérben szinte azonnal szertefoszlott.
A vörös hajú fiú jóleső érzéssel fújta ki a tüdejébe szívott adagot, majd Devinre hunyorgott.
- Kérsz?- kérdezte, és felé nyújtotta a spanglit.- Ha széttöröd, petárdát dugok a seggedbe, remélem tiszta.
- Persze, akárcsak az éééég - vigyorgott Devin, majd hanyatt dőlt a füvön.- Te, ez kurva jó anyag. Honnan szerezted?
- Na persze, hogy aztán a fél Roxfort rajtam keresztül szerezze - vágott vissza Nath.- Ha kell, szólj, és szerzek.
- Azt hittem, beveszel a maffiózóid közé, Keresztapa.
- Nem vagyok a Keresztapa.
- Hát akkor...?
- Én vagyok Pallasz Athéné bal mellbimbója. Most meg add vissza, három slukktól még hülyébb vagy, mint alapból.- szögezte le Nath, és kiszedte a fiú kezéből a cigit, aki még próbálkozott egy méltatlan "na hééé"-vel, de nem hatotta meg Nathanielt.- Amúgy vacc nyú?
- Semmi érdekes - vont vállat Devin.- Csak unalom.
- Perché?
- Hetedik év, Nath... - könyökölt föl a fiú, és a vörösre nézett, hitetlenkedő tekintettel.- Az utolsó.
- Ja, tudom, lazaság - fújta ki a füstöt Nathaniel.- És ezzel mi a gáz?
- Szerinted én hova mehetnék, ha vége a Roxfortnak?- kérdezte Devin megkapóan komoly hangon. E komoly hang hallatán Nath elszakította pillantását az égről, és osztálytársára nézett, összevont szemöldökökkel.
- El ne kezd, Devin. Nem kellett volna innod.
- De most komolyan.
- Komolyan el ne kezdd.
- Nath!
- Dev!
- De Nath!
- Kuss!
- DE NATH!
Abban a szent minutumban a föld fordult egyet, Nathaniellel legalábbis biztos. Maga sem tudta igazán, mit csinál; gyors mozdulattal elnyomta a csikket, és a közvetlen mellette heverésző Devinre vetette magát. Lefogta a kezeit, száját pedig a sajátjával tapasztotta be, eredetileg azzal a céllal, hogy elhallgattatja, ám furcsamód, amint ajkaik összeértek, Nath nyelve azonnal beeresztést nyert Devin szájzugába.
A meglepett szemmeresztésből hirtelen lágy, lecsukott pillák kerekedtek, a vad csók pedig lassúvá és szenvedélyessé olvadt.
Nathaniel csak akkor kezdte érzékelni a világot, amikor érezte, hogy Devin a hajába túr, és még közelebb húzza magához. Legszívesebben, most, hogy így rajta volt, teljesen bekebelezte volna, mivel tudat alatt semmire sem vágyott jobban, minthogy a magáénak mondhassa a fiút, ám még mielőtt nagyobb bajba sodorhatta volna magát, elszakadt Devintől.
Lihegve, kerekre nyílt szemekkel néztek egymásra.
Egészen addig, amíg Nathaniel föl nem állt, és egy szó nélkül rohanni kezdett a kastély felé. Inaszakadtából.