- Te segg! – nevetett fel már-már kínjában Jasmine, miközben drága ikertestvére lábát cincálta teljes erőbedobással. – Szállj ki onnan, vagy leöntelek valamivel.
- Hagyjál – morogta a fekete sörényű, lábbal ellátott, gyűrött takarókupac.
- Ez az utolsó évünk – magyarázta a lány hajigazgatás közben. – El akarsz késni?
- Én csak aludni akarok – dörmögte vissza Devin, majd hatalmas erőfeszítéssel kidugta orcáját a napvilágra. – Basszus, süt a nap!
- Na, ne mondd! – fintorgott Jasmine. – Devil, kifelé.
- Megyek, megyek! – A fiú lemondó sóhajjal kimászott a jó meleg ágyából, és átsprintelt a fürdőbe, mielőtt nővére hátsón rúghatta volna.
Mivel Jasmine már egy órával ezelőtt végzett a készülődéssel, ledobta magát az öccse ágyára, és éppen a plafon békés bámulásába merült volna, amikor benyitottak a szobába.
- Hol van Devin? – kérdezte összevont szemöldökkel Mrs Gladstone, egyetlen lányától.
- Készülődik – közölte a kérdezett, majd anyjára sandított.
- Siessen – bólintott a nő. – Apátok megint kezd dühös lenni.
Jasmine összehúzta a szemét, és csendesen várt, amíg az édesanyja el nem hagyja a szobát, majd miután távozott, felkiáltott:
- Igyekezz, öcs – adta ki a parancsot, miközben lecsukta a testvére bőröndjének tetejét, és az ajtóig rángatta.
- Mindjárt – szólt egy tompa hang a fürdőszobából.
- A fater ideges – tette hozzá csak olyan semmitmondóan a lány, mire Devin kivágódott az ajtón, és kicincálta nővére kezéből a bőröndöt.
- Mehetünk! – vigyorodott el.
- Tudtam, hogy ez megteszi helyettem – bökte oldalba a fiút, majd a nyomában a fölszintre indult. – Ne segítsek?
- Csak azért kérdezed, mert tudod, hogy úgyis azt mondom, hogy ne – röhögött Devin, és kilökdöste az ajtón a csomagot, egészen a nagy, fekete kocsiig, amihez apjuk varázsló létére is ragaszkodott, habár ő maga sosem ült bele, csak a gyerekeit szállítatta vele, mivel állítása szerint kevésbé volt feltűnő, és jóval kényelmesebb, mint a seprű, vagy a Hop-por.
Az ikrek helyet foglaltak a hátsó ülésen, a fiú pedig a sötétített üvegre tapasztotta a kezét.
- Örülök, hogy megyünk - jelentette ki, egy utolsó, lesajnáló pillantást vetve a hatalmas házra.
- Őszintén szólva, én is – fűzte tovább Jasmine, és az ölébe vette a Mindenízű Drazsét, amit a zsebébe tömött indulás előtt.
- Végre megint az a sok gyökér, az a sok gyökér tanár, ja, és persze a roppant vidám arcod, mikor tanulsz – vigyorgott Devin, miközben a szájába vett egy rózsaszín cukorkaszemet. – Eper! De szar. Valami fantáziadúsabbra számítottam, például reggeli lehelet.
- Az milyen…? – vonta össze a szemöldökét Jasmine, aztán leesett neki. – Fúj, gusztustalan vagy.
- Tudom. Na, adj még egyet. – Eme kijelentéssel markolt bele a csomagba, hogy mindet egyszerre a szájába tömje. – Ehh roff.
- Tessék?
- Ez kibaszott szar volt – helyesbített, mikor végre meg tudott szólalni. – Szerintem egy kis takonyízesítés is volt benne.
- Na jó, a hajadra hányjak, vagy az öledbe? – nevette el magát a lány végül.
- A bőrhuzatra, kérlek! – ironizált Devin, majd hipergyorsan kinn termett a kocsiból, ahogy az lefékezett.
Segített nővérének kulira pakolni a cuccait, majd a kilenc és tízes vágányt elválasztó falhoz sétáltak. Illetve… Jasmine észrevétlenül át akart surranni, de Devin begyorsította a kocsit, rátámaszkodott, hogy a lába ne érjen le, és harciordítással berobogott a vonathoz.
- Ezért még a minisztérium is beszólna – csóválta fejét a lány, és „most már tök mindegy” arckifejezéssel átsiklott a másik oldalra.
Fiatal hangok sokasága ütötte meg azonnal a fülét, szemével pedig az öccsét kereste, aki még mindig, sikító emberek között manőverezve játszott sumahert.
Pár perc múlva, miután a lány leadta a csomagjait, az üres kulin Devin csapódott be mellette, kipirult arccal.
- Hülye – mosolygott rá Jasmine, majd karonfogva öccsét, felszállt a Roxfort Expresszre.

X*X

Egy, kettő, három...
Abban a pillanatban mintegy varázsütésre indult el a vonat, Nathaniel A. Milton pedig kis híján lefejelte az egyik szembe jövő oszlopot, a kupéban ülők nem kis vidámságára.
- Cazzo duro di cavallo! - morrant oda anyanyelvén, amit bátyja, Darien egy széles vigyorral kommentált, majd a fiú lehuppant ikrével szemben, az ablak mellett, és felhúzta lábait.
- Amúgy most mit mondtál, Nath?- kérdezte csak úgy a fiú mellett ücsörgő Rod Lestrange, mire az említett sötéten rápillantott.
- Csak azt, hogy szép az idő - itt jelentőségteljes pillantást váltott Dariennel, és az ő arcára is vigyor kúszott. Annak ölében már ott pihent Lucius Malfoy kócos feje, és habár a szőke fiú próbálta tartani magát hűvös, arrogáns mivoltához, az ikerpár, különösen annak idősebb tagja tökéletesen átlátott a maszkon.
- Ja, jó - vont vállat Rod, körülbelül annyi érdeklődéssel, mint ami egy fizikuson látszik, aki találkozik egy énekesnővel. Nathaniel persze megszokta már az effajta viselkedést osztálytársaitól, így most sem vette a lelkére; csak előhalászta otthonról hozott könyvei közül a legfelsőt, az ölébe húzta a lábainál tekergő, apró, szürke-fehér foltos cicát, Gnocchit, és fölcsapta a kötetet.
A kupéban uralkodó túlzsúfoltság elől ugyanis csak így tudott menekülni - a vele szemközti ülésen, ami eredetileg három fősre volt tervezve, mindössze bátyja, Malfoy, Narcissa, és Nicolas foglalt helyet, míg mellette Rod és Bellatrix terpeszkedett, így persze alapból ketten többen voltak a hatuknak is kicsi kabinban.
Nathaniel sóhajtott. Furcsállta, hogy a könyv lapjai most nem szipolyozzák úgy magába, mint általában bármikor máskor, így pár percnyi türelmetlen próbálkozás után visszacsapta a táskájába, és megpróbált bekapcsolódni a társalgásba.
- Apámmal bejártuk egész Walest - hencegett Lucius Malfoy, eközben pedig egyre szemérmetlenebbül simult Darienhez, amit ez utóbbi faképpel tűrt, Nathaniel pedig lesajnáló fintorral figyelt.- Bár nem volt olyan nagy cucc, mint amilyenre számítottam. Minden tök lepukkant ott.
- És mondd, hogy bírtad angolvécé nélkül?- vágott közbe Nathaniel gonoszkás mosollyal. Lucius ránézett, összevonta szemöldökeit, és ülőhelyzetbe tornászta magát - eközben Darien az arca elé emelte kezét, és diszkréten elvigyorodott.
- Az, kérlek szépen, éppenséggel volt - felelt lassan a szőke fiú, higgadt hangon, de szikrázó szemekkel.- De persze halál redvásan. Mindenesetre apám egy csomó mindenbe... Beavatott.
- Mintpéldául...?- kérdezett most Darien, miközben ujja köré csavarta Lucius egy tincsét. Amaz hangtalanul sóhajtott, azután félmosolyra húzta az ajkait.
- Az arra érdemeseknek majd elmondom - duruzsolta, majd hanyatt dőlt az ülésen, odébb lökdösve könyökével Nicolast, és fölpakolta lábait a Nathaniel és Rod közti szabad helyre.- És ti? Mit csináltatok nyáron?
- Jobbára unatkoztam - vont vállat Narcissa.- Mert ez - mutatott a nővérére - folyton Roddal volt.
- Mit vársz tőlem?- szaladt fel Bella mindkét szemöldöke, ahogy méltatlanul kitárva karjait, húgára nézett.- Mondtam neked, hogy este gyere velünk. De te mindenre húztad a szádat.
- Muszáj most vitatkoznotok?- fintorgott Rod.- Amúgy nem tudom, mi a faszért rinyáltok. Tegnapelőtt oltári partin voltunk.
- Azon szerintem a fél Roxfort ott tombolt - ásított nagyot Darien.- De a magam részéről szárazra untam magam. Fel se ért azzal, amire mi mentünk Rómában... Emlékszel Nath?
- Hogy a picsába ne emlékeznék, együtt hánytunk a Spanyol Téren - vigyorgott Nathaniel.- Kibaszott nagy volt. Pedig Antoniotól nem vártam volna, hogy ilyen DJ setet lenyom...
- Ja, ne is mondd! - kerekítette el a szemeit a bátyja.- És basszus, emlékszel Leonettára...? Tudod, akit mutattam! Jajmár bazmeg, aki ott riszálta magát a bárpulton!
- Che puttana - vigyorgott Nathaniel.- Naturalmente. A legjobb amúgy Riccardo volt.
- Perché?
- Ja, te akkor slozin voltál... Akárkivel. Mindegy, ott vonaglott a parkett közepén, és...
- Én nem akarok illúzióromboló lenni - szólt közbe Nicolas hirtelen.- De megtennétek, hogy a mi nyelvünkön beszéltek?
- Naturalmente!- vágták rá egyszerre az ikrek, majd egymásra néztek, és egyszerre röhögtek fel.- Oké. - bólintott végül Darien.
- Köszönöm - vigyorgott a szőke fiú, aki most fölállt, és a ládájáért nyújtózkodott.- Hoztam nektek valamit... Izé... Mindjárt... Basszameg!!
Nicolas elég ügyetlenül rántotta meg a láda csatját, így az nem vártan kinyílt, és sorjában okádta a fiú ruhadarabjait. Amaz fél kézzel tartotta a meglehetősen instabil táskát, és tovább cibálta a tartalmát, majd amikor megtalálta a nagy. lila zacskót, azt Rod ölébe dobta, a többi holmijáért meg lehajolt, s nekiállt visszagyömködni.
- Mi ez?- kérdezte Bellatrix, aki fölkapta a csomagot, és érdeklődve forgatni kezdte.
- Csokibéka limitált széria, egyenest Norvégiából, de ha esetleg belenéznél...
- Honnan szerezted?
- Találtam - válaszolt erre vigyorogva Nicolas, majd kihalászott egyet, és körbeadta a zacskót.- Asszem vannak benne pornóképek is.
- Najó, megkeresem a többieket - sóhajtott nagyot Nathaniel, aki most érezte úgy, betelt a pohár. Átverekedte magát a lábrengetegen (jegyzem meg, Lucius Malfoyéba nem átallt merő véletlenből belerúgni kettőt-hármat), majd feltépte a kupé ajtaját, és kimászott a szűk kis folyosóra, amin zsúfolásig volt diákokkal.
Abban a pillanatban tudatosult benne, hogy valójában jó is, hogy kijött, mivel ideje lenne ellátogatnia a legközelenbbi vécére; természetesen angolra, és patyolat tisztára, hogy a malfoyi sznob is kellőképp meglegyen, így hát sarkon fordult, és a vonat végéből megindult a mozdony felé vezető folyosón. Szerencséjére akadálytalanul jutott át, mivel a legtöbb nála fiatalabb tanuló azonnal bespurizott a kupéjába, amint meglátta, Nathaniel nem kis vidámságára.
Már épp benyitott volna a kis helyiségbe, amikor hirtelen ismerős hangra lett figyelmes, amire azonnal megtorpant, sőt, egészen ledermedt.
- Black...? - motyogta csak úgy magának, és sejtelmesen elmosolyodott. Ahelyett, hogy álszent mód hallgatózni kezdett volna elrejtőzve a kocsiátjáróban, egyenest bekanyarodott a kis előtérbe, aholis a fojtottan sustorgó James Pottert és Sirius Blacket találta.
- Nocsak - húzta negédes mosolyra az ajkát, miközben jól végigmérte Siriust.- Micsoda meglepetés.
- Idén nyáron se haltál meg, Milton?- fintorgott Potter, eközben pedig valamit sietősen a zsebébe gyűrt.
- Nincs akkora szerencséd - vonta föl fél szemöldökét Nathaniel.- Mindazonáltal sajnálattal veszem észre, hogy téged se kapott el egy adava, Potter. Jót tett volna, hidd el.
- Mire van olyan nagy szád, Milton?- vetette oda most Sirius, mire Nathanielnek elég erősen meg kellett magát fékeznie, hogy ne rohanjon oda a fiúkhoz, és ne cibálja be a hosszú hajút a vécébe, hogy... Elbeszélgessen vele erről-arról.- Ideje lenne egy kis önismeretet tanulni, nem gondolod?
- Baromi frankón vágod az élet dolgait, Black, de köszönöm, nem kérek a pszichológiai kezelésedből.- felelt míszen a másik fiú.- Csak gondoltam, beköszönök, úgyis úúúúgy hiányoztatok. - Nathaniel, ahogy elmosolyodott, hidegen Siriusra villantotta szemeit, aki kihasználva, hogy James épp gyűlölködve fürkészi a vörös srácot, sóhajra tárta a száját, majd idegesen az alsó ajkába harapott.- 'Rivaderci.
Azzal Nathaniel elégedett vigyorral benyitott a vécébe, majd becsukta az ajtót, és nekivetette a hátát, egy hatalmas, nyögésszerű sóhajjal.
Két hónapja nem látta Siriust. Két rohadt hónapja.
És most nem hogy elkerülte volna, hogy esetleg rásegítsen ezzel is a benne felgyülemlő érzésre, ó nem. Dehogy.
Nathaniel A. Milton vagány mód beszólt, és most épp rohadtul nem érti, miért is csinálta.
- Bravo, bravo - csóválta a fejét hitetlenül, majd miután érzékelte, hogy a két srác odébbállt, óvatosan nadrágzsebébe nyúlt, és előhúzott belőe egy összegöngyölt papírzsebkendőt. Óvatosan kihajtogatta a védőburkot, az így elővillanó jointot pedig a szájába lökte, a farzsebéből elővett egy doboz gyufát, és meggyújtotta.
Az első szippantás úgy esett, mint a manna. A fehér füst a plafon felé kígyózott, és lassan betöltötte a helyiséget, így Nathaniel kinyitotta az ablakot, és az elsuhanó tájat kezdte fürkészni.
A negyedik slukknál valaki kopogtatott.
- Foglalt - morgott ki a fiú, a hangjára pedig halk nevetés válaszolt.
- Én vagyok az, Nath - hallotta odakintről Darien hangját, mire megfordult, és lenyomta a kilincset. Bátyja belépett mellé, egy laza pálcaintéssel bezárta az ajtót, Nathaniel pedig letelepedett a vécéfülke tetejére, és elmosolyodott.
- Meguntad őket?- hunyorgott Darienre, és átadta neki a füves cigit.
- Ja - bólintott a fiú, és beleszívott.- Lucius teljesen rám mászott, most meg nem volt kedvem vécében.
- Miért nem rázod le?
- Szerinted?- vigyorgott Darien.- A két kezét összeteszi, csak hogy megdugjam. Őszintén, ha Black ezt csinálná, te leráznád...?
- Bastardo - viszonozta a gesztust Nath.- Persze, hogy nem. De azért van egy kis különbség...
- Tartózkodom a véleménnyilvánítástól - Darien lepöccintette a hamut, és elgondolkodva figyelte az izzó parazsat.- Furcsa azért, hogy még mindig itt vagyunk.
- Utolsó év - szusszantott nagyot a fiatalabbik Milton-fiú.- Basszus, belegondolni is rossz. Mi. Végzősök.
- Emlékszem, már másodikban is gyaktuk az ötödikeseket - vigyorgott Darien, és visszaadta öccsének a spanglit.- Na de ne nosztalgiázzunk, csömöröm van tőle.
- Szerintem se. - hagyta annyiban Nathaniel, majd egy utolsó slukk után kidobta a csikket az ablakon, és hátradőlt.- Ez jól esett. Te hallod.
- Én hallom.
- Szóval amikor... Már máshol fogunk tanulni, akkor... Ugye...
- Mi van?- ráncolta a homlokát Darien, majd látva, hogy öccse leszegi a fejét, elé térdelt, és megragadta a csuklóját.- Cosa...?
- Ugye nem szakadunk el?- nyögte ki végül halkan Nathaniel, furcsamód komolyan. Darien erre elmosolyodott, és öccse hajába borzolt.
- Te meghülyültél. Együtt fogunk lakni, mert csak te tudsz mosni.
- Bastardo!- nevetett fel Nath, majd a fűtől kissé lelassulva föltápászkodott, és kinyújtózott.- Na húzzunk vissza, mielőtt kedvem támad elszívni még egyet.
Úgy is tettek. Legnagyobb meglepetésükre a kabinjukhoz érve helyükre két ember furakodta be magát; személyükben Nathaniel pedig fölismerte a Gladstone ikreket.
- Visszatértünk.- jelentette be, amint benyitott, és a szűk kis helyen körbenézve elfintorodott.- Ájj. Nem lesz ez így jó... Monumentis!
Amint Nathaniel kimondta a varázsigét, a kabin falai egyszeriben megnyúltak, és a helyiség rögtön tágasabb lett. Természetesen nem tolta odébb egyik szomszédját se, falai megmaradtak helyükön, de légtere megnőtt, így az ikrek máris kényelmesen leülhettek - Darien ismét Lucius Malfoy mellé (avagy alá) került, Nath pedig Devin Gladstone mellé.
- Ajvé - vigyorgott a srácra, akivel kezet rázott, a húgának meg két puszit nyomott az arcára. Furcsamód ők kettejükkel volt a legteljesebb mértékig kibékülve, egy rossz szava nem volt még rájuk. Pláne Devinre nem, aki, mint ahogy azt Nath magában nagy bölcsen megállapította, a nyáron még jobban szívdöglesztővé nőtte ki eddig csak adoniszi mivoltát.- No, helyzet?

X*X

Mikor az ikrek visszajöttek, kicsit rosszallóan felnézett, majd újra méregette a maga lefejezett csokibékáját. "Ehh....majdcsak eltünteti valaki" - gondolta, és lerakta maga mellé az említett entitást, és kilesett az ablakon. Szívesebben vett volna most pár puha párnát, mint Lucius büdös patkóját. És kivételesen nem, nem szándékozott a párnák közé egy lányt is beflashelni. Mellesleg roppant módon unatkozott, és még visszhangzottak benne hímnemű felmenője szavai, mielőtt öt nap "szobafogságnak" nevezett koplalás után elengedték. "Jobban kéne vigyáznod..blablabla.." - nyugtázta, de ahogy egyre mélyebben belesüppedt a szobalány - botrányba, egyenes arányosságban kapott vérszemet. /erről majd később, ha Blaire is lesz szíves előkerülni/
Csak nem bírta tovább, felugrott helyéről, mint aki óvatlanul ráült egy sündisznóra.
- Bocs, kiengednétek? Nem növesztek szárnyat, hogy átrepülhessek fölöttetek. - közölte tőle szokatlan nyerséggel, s átverekedte magát a lábak között, függetlenül attól, hogy már nagyobb hely volt.
- Hová-hová? - kérdezte Darien.
- Két percre ki, mert öldös a sötétség, amit a bent levők 2/3-a ont magából. - mondta, majd behúzta maga után a kabin ajtaját, és keresett egy szabad ablakot, kényelmesen kinyitotta és kidugta a fejét. Persze, arra nem számított, hogy a szél úgy csapja képen, mint két döglött lepényhal.
- Ba.ssza meg. - közölte a lehető legnagyobb egyszerűséggel, és próbálkozott átlátni a hajnak nevezett kóctengerén. Mire rendbe hozta magát, kisebb negyedikes lánycsapat gyűlt köré. " Argh, miért mindig, amikor az embernek sza.r kedve van?" - forgatta a szemét, és bájvigyort erőltetett az arcára.
- Sziasztok lányok. - vette elő legkedvesebb hangnemét, közben leplezetlenül végigmérte a legtöbbet. "Eeeek. Az a kis szemüveges fogszabályzóst nagyon megverték odafentről. Full ragya a feje, remélem nem áll szándékában lábnyomot csókolni." - stírölte a lányt, és egy kicsit feltűnőre iskerült, mert az említett zavartan elvörösödött, és elhúzta a csíkot. "Ha így tenne a többi is, aranyszobrot állíttatnék nekik." - közben a lányok szüntelenül traktálták valami hülyeséggel, amit láthatólag eleresztett a füle mellett. és akkor megérkezett a mentőosztag egy személyben. Nevezetesen, Blaire állt keresztbefont karral a negyedikes lányok torlasza előtt.
- Bocs lányok, mennem kell. - közölte úgy foghegyről, és a döbbent kislánykákat elfelejtve a nem kifejezetten magasságáról híres lányhoz lépett. - Üdvözlégy, Blaire de Mertyce őnagysága. Van pár szabad perced? A gyökérfőosztagból nem találok értelmes embert a társalgásra. Vagyis, vannak értelmesek, csak az egyiken Lucius terpeszkedik, a másik meg éppen a Gladstone ikrekkel bájcseverészik. És persze.... - azonban nem fejezhette be, mert a lány belekérdezett.
- Mi is volt az a szobalány - botrány? Tudod, amiről írtál. - nézett rá a lány kicsit rosszallóan. Amennyire ismerte Nicet, tudta, hogy sok jóra nem számíthat tőle.
- Kösz, hogy csak úgy in medias res belevágtál. legalább nem kell magyarázatokat gyártanom. Közben ha nem baj, kereshetnénk egy üres kabint, mert kezdem unni az epekedő kislányokat.
- Parancsolsz? - meresztett nagy tányérszemeket Blaire. Ilyen mondatot még nem hallott a sráctól, hogy "Lányokat unni", így rendesen mellbe vágta a kijelentés. - Mondd, beteg vagy? Vagy ekkora sokkot hagyott a nyár benned?
- Mondhatjuk így is. Na, üres kabin. Tipli befelé. - mondta, és a sürgetés kedvéért elvigyorodva hátbavágta a lányt.
- Hé! Megnyúzlak, ha még egyszer hozzám nyúlsz. - förmedt rá Blaire, és parázsló tekintettel nézett Nicre szögegyenes tincsei közül.
- Értettem, kisasszony! - darálta, s a vicc kedvéért még haptákba is vágta magát. kellett neki fél perc, mire elfogyott a levegője, és végigvágta magát az ülésen, a lány pedig vele szemben.
- Hallgatlak. - Blaire szeme felcsillant, és érdeklődve várta a kis történetet.
- Akkor csapjunk a lecsóba. Ugye, nyár közepén az előző vénség besokallt, hogy állandóan piszkálom és cseszegetem, hál Istennek önként és dalolva felmondott. Aztán egyik nap beállított egy aranyos lány, közölte, hogy hallotta, szobalányt keresnek. Az arcomat nem tudod elképzelni, hogy felragyogott, minimum, mint a telihold. Anyám, ha azokra a mogyoróbarna szemekre és a majdnem derékig érő hajára visszagondolok!
- Jó, elhiszem, de mondanád tovább? - forgatta a szemét ingerülten Blaire. Most valahogy nem volt kedve belemerülni mások ecsetelésébe.
- Perszehogy. Szóval, eligazítottam, merre vannak a felmenőim. Következő reggel már meg is kapta a kis szobáját. Két napig olyan votlam, mint akit képen tolt két lepényhal, aztán harmadik este nem bírtam magammal. Azt hiszem nem kell mondanom, mit műveltem. - nézett a szomszédos oldalon ücsörgő lányra.
- Inkább kérlek, ne részletezd. - mondta kicsit reszelős hangon, és üléspozíciót váltott. - És végülis miért lett ebből akkora házi háború? - kérdezte kis idő múlva.
- Ne add a hülyét, nagyon szépen kérlek. - rándult össze egy pillanatra, mint akit áramütés ért. kishíján vérszemet kapott ezen kijelentés után. - Ha a helyébe lettél volna, mit csinálsz?
- Mondjuk jól fejbe váglak egy serpenyővel, hogy észhez térj. - vágott vissza Blaire élesen.
- Hagyjuk. Szóval egy hétig nagyon elégedett voltam magammal, és vigyorogtam, mint az arcformájú reggeli tükörtojás és bacon. Aztán kedden reggel beállított a lány csőtőla felemnőivel, és oltári nagy hisztit vágtak. Mindegy, apám ordított, mint a sakál, és bezárt majdnem egy hétre kaja nélkül. Aztán gondolom elsimították azzal az ügyet, hogy a lányzó eltűnt, és visszavették az előző vénlányt. Eredeti vicc volt mondhatom. Aztán ma így is késésben voltam, hogy oldották meg drága szüleim? Kezembe nyomták greni egyik kristálypoharát. Néztem nagyokat, aztán amikor a pályaudvaron álltam, jött le, hogy Zsupszkulcs volt. A minimum az lett volna, ohgy adnak mellé egy üveg portóit, na mindegy. Döendó, itt a vége fuss el véle. - fejezte be a mondókáját Nic, és felült az ülésen. - Kommentár?
- Van. - felelte azonnal Blaire. - Ide hallgas Nic. Én toleránsebb vagyok, mint az apád, és úgy látszik, némileg több eszem is van. Időszerű lenne megtanulnod megálljt parancsolni magadnak. Csodálod, hogy a suliban is annyian irigyek rád? Visszaélsz azzal, hogy pofátlanul jól nézel ki, és másoknak esélye sincs, hogy szívük hölgyéhez közelebb jussanak, mert elhappolod előlük pár intéssel és bókkal. Ha kicsit talán visszafognád magad....
- És ha te lennél a szívem hölgye, lenyűgöznélek pár laza mozdulattal? - vágott közbe szemtelen vigyorral a srác. A kérdezettnek kikerekedett a szeme, aztán gúnyosan felnvetett.
- Nicolas, tudod hová menj. - közölte.
- Nem áll szádnékomban odamenni. Úgyis mindig csúnyán elbánsz velem, és a francba küldesz el. - Nic erre igyekezett szépen pislogni, de nem elég gyorsan. - Jössz a társasághoz, biztos nagyon hiányolhatnak. - invitálta a maguk kabinjába a lányt.
- Nem tudom. nagy a nyüzsi? - kérdezett vissza, mindeközben felállt.
- Bemászhatsz az ablak mellé, majd én felfogom Lucius büdös lábát, ha erre gondolsz. - nevetett fel a fiú, és kihúzta a kabin ajtaját.
- Hála s köszönet. Akkor mehetünk. - nyugodott le a lány kedélye, s kicsit később, már valóban az ablaknál konstatálta, hogy Luciusnak tényleg büdös a lába. Még cipőben is.