Nehogy azt higgyétek, nagy szerelmi bánatomban írtam XD Igazából mindenféle érzelem nélkül, valamelyik tanórán. Kicsit talán nyálas lett, ahogy így utólag visszaolvasom, de szerintem nem lett olyan rossz.

Láthatatlan szerelem

Az utcán sétálva

Figyeltem az embereket:

Egyikük nézelődik meg-megállva

A másik egy kislányt nevettet

De téged miért nem látlak?

Hol vagy, amikor így eltűnsz?

Szívem gonosz játékot űz,

Az érzéseim miért vesznek kárba?

Miért nem oszthatom meg veled?

Miért nem írhatom le neked,

Mint haldokló az utolsó levelet?

Te vagy az egyetlen

Akire szükségem lenne

Mégsem vagy itt mellettem

Pedig egy pillantás, egy érintés

Csak ennyi kellene

Semmi más nem segít

A fájdalom hatalmába kerít

Te meg tudsz menteni,

De sosem igyekszel megkeresni

Éled az életed,

És engem észre sem veszel

Mert félek

Nem mondom meg mit érzek

Lassan elhagyom az embereket

Már nem látok mosolygó gyermekeket

Sem komoly felnőtteket

Magányosan járom az utam

Nincsenek elegáns hölgyek s urak

Sem szegény emberek, koldusok,

Ti koldusok!

Akik végső segélyért hozzánk fordultok!

Hol vagytok most?

Ennyire egyedül vagyok?

Mert gyáván meghátrálok

Lassan hazatérek

Egy hatalmas házban egyedül élek

Pedig úgy megosztanám

Ha a bátorság betérne hozzám

Oda tudnék menni

Tudnálak szeretni

De így csak távolról figyellek

Lesem minden lépésedet

Milyen szánalmas módszer

Reménykedni, ahelyett, hogy végre egyszer

Ki tudjam mondani

Egyenesen a szemedbe

Hogy mennyire

Szeretlek!

/Tania Caraway - 2006-06-12/