- Elle!

A lány fülébe távoli szellemsuttogások érkeztek, melyek a nevét mondták.

- Sayelle, a picsába!

- Mi van? – ült fel hirtelen az ágyában a lány, de meg is bánta, mert a fejébe olyan fájdalom hasított, mintha egy kést forgattak volna az agyában. Nyögve a fejéhez kapott, és visszahanyatlott a párnára.

- Hú de másnapos vagy! – vigyorgott felette Carelle. – Hol a fenében voltál?

- Már azt hittük, kómába estél – szólalt meg a háttérből Iris sokkal komorabb hangja. – Tudod hány óra van? Délután négy.

- Lassabban, lányok! És halkabban ordibáljatok! – fúrta a fejét a párnába a lány.

Elszántan kutatott a tegnap emlékei után, de csak egy nagy fehér foltra emlékezett azután, hogy a tragikus nap után bedőlt az ágyába. Talán elaludt? Akkor miért szunyált ilyen sokat? És mért nem emlékszik semmire? Már nem is lepődött meg, hogy a tegnapi ruháiban van.

- Fel kell kelned – rántotta le a fekete hajú lány barátnőjéről a takarót.

- Szerintem már elsorvadtak az izmaid – gúnyolódott Wex, és megragadta a fekvő kezét.

Sayelle erőt vett magán, és feltápászkodott álló helyzetbe. A szemébe könnyek szöktek, de összeszorította a fogait.

- Ennyire durva? – ráncolta a szemöldökét a vöröske.

- Túlélem – erőltetett egy mosolyt a képére Elle, majd anélkül, hogy belepillantott volna a tükörbe – mivel félt a látványtól – leslattyogott a klubhelységbe a két lány mögött. A zsibongás majdnem kettétépte a fejét, de kezdett már hozzászokni. Levágódott egy fotelbe Roddal és Bellával szemben, és keresztbe tette a lábait. Pillantása végigsiklott az egybegyűlteken – a társaság minden tagja itt lopta a napot. Elle éppen Daire-nél tartott a szemlében, amikor a fiú szemeibe nézve megkétszereződött a fejében a fájdalom, és liftezett egyet a gyomra, mintha zuhanna... Összeszorította a szemeit, majd mikor sikerült végre kinyitnia őket, kifürkészhetetlen sötétzöld szempár meredt rá.

- Alakok táncolnak át kecsesen az emlékezetemen... – dúdolta csendesen, csak hogy saját maga hallja, de már rég nem a fiúra nézett. A többiek már megint olyan hangosan röhögtek, hogy alig bírta ki.

- Maison de fous...! – jegyezte meg a véleményét hangosan, anyanyelvén.

~*~

Sayelle végül nem bírta tovább, és lement a gyengélkedőre gyógyszerért. Benyitott a kétszárnyú ajtón a töretlen, makulátlan fehérségbe. A gyógyítónő, a fiatal Madam Pomfrey az egyik bájitalos szekrénynél állt, és egy ezüsthajú lánynak magyarázott valamit. Elle végigmérte – egy griffendéles, szóra sem érdemes.

A szőkés lány odament a pároshoz, és megköszörülte a torkát.

- Mit óhajt, Miss de Brévailles?

- Fejfájás ellen valamit... Már nem bírtam tovább.

A másik lány odakapta a fejét, és meglepődötten nézett rá. Elle értetlenül felvonta a szemöldökeit.

- Ma mindenkinek ez a baja? Miss Aleqasina is éppen ezért jött.

A két lány ismét egymásra nézett. Edvina, állapította meg végre magában Sayelle.

- Érdekes... – dörmögte Vin, miközben elvette a felé nyújtott lila folyadékos üveget.

Daire igen mocskosul érezte magát. Egyrészt, amiért nem volt elég óvatos, másrészt azért, mert a világ egyik legerősebb kábítását egy óra alatt kétszer is sikeresen elvégezte, méghozzá két lányon. Az pedig csak még inkább rontott idegállapotán, amikor látta lebotorkálni Elle-t a lányok hálószobájából.
És Vin... Igen, olyan furcsa volt. Bájos egy teremtés, az nem vitás. Mégis küzdött, keményen küzdött. Daire látott is valamit a szemében, de az a valami nem félelem volt. Hanem elszántság, és őrült kíváncsiság.
Mindenesetre az azért megnyugtatta, hogy mivolta ismét visszasüllyedt a titkok fekete tengerébe, a végtelen fekete tengerbe, aminek alján különböző rémek és szörnyek élnek, és olykor a felszínre törnek, mint ahogy azt tegnap éjjel is tették.
- Mi bajod, Daire?- ütögette meg a vállát finoman Rod.- Olyan a képed, mintha most bányásztak volna ki egy piramisból.
- Nem érzem magam jól - válaszolt a fiú talán túl gyorsan, szemöldökét és homlokát ráncolva.- Émelygek.
- Jaj, Szentséges Szűz Mária, nehogy beteg legyél - felelt Lucius magas hangon, ironizálva a fiú hanglejtését.- Gyere, igyál egy kávét.
- Nem szokásom délután négykor kávézni, Malfoy - vágott vissza Daire.- És ezer meg ezer fontosabb dolgom van, mint mellettetek baszni a rezet. Salut.
Azzal a fehér hajú fiú felpattant, és nagy sebbel-lobbal kiviharzott a klubhelyiségből. Rod nagy szemekkel nézett utána, Bella lefitymáló tekintettel, Lucius pedig csak nevetett.
- Komolyan, néha olyan érzésem van, hogy Daire menstruál - sóhajtott, majd hátradobta tejfölszőke tincseit, és ismét az üvegasztal fölé hajolt, amin ott terpeszkedett szinte teljesen teleírt pergamenje, amely a "Koboldlázadásokról" címet viselte.
- Mostanában rosszabb, mint a pszichopata nagybácsim - vont vállat Bella, miközben beleharapott a kezében tartott almába.- Nem gondoljátok, hogy rátok hallgatna?
- Rám? Bella, ne röhögtess - prüszkölt fel Rod.- Maximum Luciusra. Úgyis totál szerelmes belé...
A szőke fiú erre felkapta a fejét.
- Bírnám, ha nem pofáznál olyanokról, amikhez egy fingnyit sem konyítasz, Lestrange - azzal lecsapta pennáját, és egy szó nélkül távozott, hasonlóan Daire-hez.
- Asszem, Malfoy is menstruál - szaladt fel Rod mindkét szemöldöke, de a következő pillanatban már azzal foglalatoskodott, hogy Bella formás hátsóját markolászta. Azonban a lány réveteg pillantással bámulta a klubhelyiség ajtaját, a rideg kőlapot. Rideg, akácsak az ő szíve.
Mielőtt Rod rajtakapta volna a merengésen, hirtelen felnevetett, és csókot nyomott kedvese ajkaira.

~*~

Daire-t egészen a Tiltott Rengeteg déli pereméig hajszolta a vak düh, aholis levágta magát az egyik szélső fenyő törzse mellé, és felüvöltött. A selymes pázsitba markolt, majd ki is tépett egy jó adagnyit a gyepből.
Szíve irdatlan tempóban vert szegycsontja mögött, ez pedig nem másnak volt köszönhető, mint annak, hogy a fiút futtában kis híján felborította az ellenkező irányba igyekvő Sirius Black. "Nézz már az orrod elé, Meloran", horkant, azonban szürke szemei akarva-akaratlanul is végigsiklottak a fiú arcán. Sőt, Daire mintha tétova ujjakat érzett volna a kézfején...
Ez így nem mehet tovább, és ezt a fiú nagyon jól tudta. Az őrület határán állt, amire még rátett egy jó nagy lapáttal mindkét irányba húzó, reménytelen szerelme is.
Hátrahajtotta a fejét, haja beborította vállait. Nagyot sóhajtott, majd az azúrkék égre nézett.
- Gyűlöllek - suttogta rekedten.- Gyűlöllek azért, amit tettél velem. Nézz rám. Egy emberi roncs vagyok, Tom. És ez mind miattad van. Gyilkos.
- Megtudhatnám, kihez beszél?
A fiút abban a percben kis híján elvitte egy szívszélhűdés. Azon nyomban felpattant, lesöpörgette magáról a kósza fűszálakat, és körbenézett, ki szólítja.
- Öh... Jó napot, professzor úr - dörmögte nyugodtnak tettetett hangon O'Flaherty tanár úr döbbenetes szemeibe nézve.- Én csak...
- Mindegy, ne vegye tolakodásnak, Meloran - legyintett a férfi, amire Daire érezte, gyomra kedves kis tótágast áll.- Mindenesetre az viszontk komolyan érdekelne, mit keres a tiltott iskolarész az épülettől legtávolabb eső peremén.
"Elmondta hibátlanul", gondolta Daire gunyorosan mosolyogva, majd karba font kezekkel Noelre pillantott.
- Csak sétáltam egyet - vont vállat.- De nem mentem be az erdőbe. Ezért tudtommal nem jár büntetés.
- Hát, a tudtával nem - sóhajtott Noel, majd a fiúra hunyorgott.- Viszont tudtommal igen, Meloran.
- Most nem mondja komolyan, hogy ezért képes levonni - szaladt fel a fiú bal szemöldöke.- Eltakarodom, ha a professzor úr ettől jobban fog aludni.
- Azért kevésbé küldöm büntetőmunkára, hogy tilosban jár - folytatta a tanár idegborzolóan nyugodt hangon.- Mintsem azért, hogy ennyire nagy a pofája.
- Maga nem volt fiatal, prof?- nevetett fel Daire, majd megcsóválta a fejét.- Meg sem kérdezem, hogy maga mit keres errefelé.
- Mínusz... - kezdte Noel, de torkán akadt a szó. Ahogy Daire-re nézett... Hogy lehet, hogy eddig még nem vette észre a fiút? Jó, persze, nyilván tudta, kit takar a Meloran név, feleltette is párszor, de most... Olyan másnak tűnt. Hiába szerette volna folytatni a néma filozofálgatást, nem tehette. Csak megrázta a fejét, hogy kiűzze belőle a belekúszott, piszkos gondolat-foszlányokat is. Nem, tilos erre gondolnia. Ha rajta múlik, ezt nem lesz nehéz megvalósítania. Hála az Istennek az önuralomért.
- Most az egyszer, Meloran - emelte fel végül mutatóujját.- De akkor sipirc.
A fehér hajú fiú válaszképp felsóhajtott, majd szalutált, és a jó öreg Roxfort felé fordulva nyargalni kezdett az épület kapujához.
Tudta, hogy odabent kellemes, bódító meleg fogadja majd, így nem is habozott - rögvest feltépe a vaskos falapot, és a csípős szeptemberből beugrott egy langyos szeptemberbe. Legnagyobb meglepetésére pedig kis híján feldöntötte a kifelé igyekvő, feldúlt Lucius Malfoyt.
- Mi az, Luc?- kapta el a fiú karját, és visszahúzta maga mellé.
- Van ezer meg ezer fontosabb dolgom is, mint veled basznom a rezet, Meloran - dörmögte Lucius.- Engedj.
- Mész te a toszba, Malfoy - csattant Daire.- Most meg velem jössz, és kész.
- Miért is?- vonta fel fél szemöldökét a fiú.
- Mert van egy "befejezetlen ügyünk" - mosolygott rá cinkosan a másik, a következő percben pedig már húzta is magával.
A Szükség Szobája előtt azonban Lucius megtorpant, és az ablakig taszigálta Daire-t. Senki nem járkált azon a folyosón, így a fiú szabadon mert cselekedni; kezeit a fehér fürtös fej két oldalán az üveglapnak nyomta, ajkaival pedig betapasztotta Daire száját.
Vad csók volt, szenvedélyes, nem kicsit erotikus, és talán erőszakos is, olyannyira, hogy Daire érezte, amint a gyöngyfogak nyomán felszakad alsó ajka, és lassan folydogálni kezd vére. Mindketten a másik világos tincseit túrták, orruk végigcirógatta egymásét, miközben szabad kezük a ruhákkal csatázott.
- Most akkor döntsd el, mit akarsz - lihegte Daire kipirosodott orcákkal a csók befejeztével, öt-tíz perc múlva.
- Téged - suttogta Malfoy.- Méghozzá most.
- Most?
- Azonnal.

Iris, Carelle és Sayelle a kandalló előtt ültek a Mardekár klubhelyiségében, és az aznapi eseményeket tárgyalták ki. Carelle fáradtan sóhajtott, lábát megtámasztotta a falon, felsőtestével pedig nekidőlt Iris felhúzott lábainak.
- Még mindig az svk bánt igaz? - kérdezte Sayelle csendesen.
- Nem bánt - felelte a lány szárazon.
- Csak rohadtul bosszant, ugye? - kapcsolódott be Iris.
- Igen! - ült fel Carm - Ráadásul az a szemét mocsokláda megúszta büntetés nélkül! Ezt nem hagyhatom annyiban, értitek?!
- Igen - mosolyodott el Iris - Szóval? Ötletek?

A három lány izgatottan sugdolózni kezdett; miközben lassan visszatértek a vacsoráról a diákok, néhány elsőst türelmetlenül arrébblöktek, pár felsősnek szórakozottan odaintettek, de csak akkor álltak fel és vettek levegőt, amikor készen volt a Tökéletes Terv.

10 perccel később Carelle magányosan sétált a folyosókon. Léptei visszhangja kísérteties csöndbe burkolózva vették körül a lányt, aki így egy szellemkastélyban érezhette magát. bizonyos értelemben a Roxfort valóban az is volt. Wex káromkodott egy cifrát,amikor halálra rémisztette a Hollóhát kísértete, de egyébként minden nyugodt volt. Lassan, kényelmesen befordult a hetedik emeletre, amikor hangokra lett figyelmes. Még nem látta a hangokhoz tartozó illetőket, de volt egy tippje, hogy mit csinálhatnak... Gonoszan elvigyorodott, és úgy döntött, nem hagyja ki a kínálkozó lehetőséget. Lehet, hogy tanárokat fog elkapni...

Elfojtotta magában a kitörni készülő röhögőgörcsöt, amit az élvezettel csókolózó Dumbledore és McGalagony képe keltett, majd halkan a falhoz osont. Egy begyűjtő bűbájjal magához hívta egy negyedikes griffendéles lány mugli fényképezőgépét, kicsit babrált vele, aztán, amikor rájött használatának titkára, kilesett a párokra, és párszor elkattintotta a gépet. Csak mikor már elsüllyesztette a bizonyítékot a zsebében, akkor döbbent rá, kiket is lát. egy darabig döbbenten nézte őket, aztán becsukta a száját, és megrázta a fejét. Te jószagú Merlin... Luc és Daire...

- Lucius...
- Mondd, kedves...
- Te... Te nem hallottad?
- Mit kellett volna hallanom?
Daire, miközben egyre aggodalmasabban hátrahajtotta fejét a hideg üveglapra, ujjai az ágyékát csókolgató Malfoy fiú szőke tincsei közé túrtak. Biztos, biztos hogy volt ott valaki, és az a furcsa kattanás... De nem, fényképezőgép biztos nem lehetett. Mugli berendezések nem működnek a Roxfortban, ez száz százalék. Tudja. Azóta, mióta negyedik végén bekrepált a magnója, amit még Tomtól kapott, egy réges régi szerelemmámorban úszó éjszakán.
Viszont mi van, ha ez a valaki megbuherálta a szerkenytűt? Bár végül is, ki a frászt érdekel? A saját élete, azt tesz vele, amit akar, nemdebár? Nagyot sóhajtott, amikor az őt kényeztető fiú hirtelen elkapta a nadrágját, egyenest az övébe markolva.
- Ne, itt ne, kérlek - lihegte elhaló, nem túl meggyőző hangon, amit Lucius egy halk kis nevetéssel konstatált. A következő percben azonban felegyenesedett, és átkarolta tündérszeretője derekát.
- Akkor hol? Áruldd el, és követlek.
- Nézz csak körül - hunyorgott rá mosolyogva Daire.- Mit látsz ott?
- Egy baszott nagy falat, egy undorító, foszladozó selyemkárpittal - állapította meg flegmán a fiú, megspékelve egy kecses kis vállrándítással. Aztán mintha felragyogott volna az arca.
- Üdvözlet a megvilágosultak közt, Monsieur Malfoy - nevetett rá Daire, majd egy viharos csók után megragadta annak izzadsággyöngyös kezét, és húzni kezdte a fal felé, egyre csak azt hajtogatva magában; "kell egy francos szoba, ahol végre vízszintes beszélgetést kezdeményezhetünk Luciussal, kell egy rohadt szoba, te hülye kastély, siess már, kangörcsöm van, az istenért..."
És lőn. A következő pillanatban egy hatalmas, sötétre mázolt faajtó meredt rájuk ezüstgomb-kilincsével, szinte hívogatva a fiatalokat, sőt, Daire még a hangját is hallotta, igen, nyiss ki, gyere be, csak kukkants be, rögtön szerelmes leszel...
Mohón tépte fel a falapot, a látványtól pedig a torkán akadt a szó. Tágas, impozáns kis helyiségbe toppant, ahol helyet kapott többek közt egy hatalmas, puha takarókkal borított ágy, oldalt egy szekrény tele méregdrága italokkal és szivarokkal, valamint bársonfüggönyös, magas ablakok mögül pislogott rájuk az éjszaka temérdek csillagszeme.
- Ó, milyen elegáns - állapította meg Lucius, végigsimítva az ágy fából faragott fejtámláján.- Mintha az egész kastély kiöltözött volna a kedvünkért.
- Talán gond van vele?- kúszott a másik fiú Malfoy háta mögé, átfonva karjaival annak kecses nyakát.- Nekem egészen tetszik.
- Giccses - felelt Malfoy sípoló tüdővel.- De megteszi.
Daire erre csak felkuncogott, ujjai pedig Lucius inggombjait vették célba. Nem, most nem akart sokat pepecselni ezzel; egy ügyes mozdulattal kettérántotta a finom vásznat, s dolga végeztével azonnal áthajította a szoba másik felébe. Ajkaik ismét összeforrtak, ezúttal lassabb, érzelmesebb, de szikrányit sem gyöngédebb csókban, egymás ruháinak tépkedése közben pedig félő volt, hogy a finom szirmokat is felhasítják.
Daire bele akart őrülni ebbe az eufóriába. Elmosódó képek, monoton hangok, elfolyó külvilág, és mindenhol hatalmas, szürke szemek, és ó, az a rengeteg ezüsthaj...! Őrült szenvedéllyel futtatta végig fürge kis cicanyelvét a gyönyörű testen, miközben az ágy felé hátráltak, egy óvatlan pillanatban pedig egymásra borulva szinte eltűntek a takarórengetegben.
- Ne kínozz - hörögte Lucius elhaló hangon.- Különben...
- Különben?- kérdezett vissza Daire ördögi hangon. Egyszerűen imádta, hogy képes az emberekből a legvadabb énjüket is kihozni.
- Különben elintézem, hogy ne tudj talpra állni minimum egy hétig.
A fehér hajú fiú felnevetett, azonban a "kínzást" egy percre sem hagyta abba. Lassan végigcsókolt Lucius nyakán, vállain, mellkasán, óvatosan megharapta a kedvesen rózsaszín bimbókat is, majd belekóstolt a szűk, forró kis köldökbe is, hogy aztán megpihenjen a reszkető, nedves ágyékon.
Ott hatalmas szemekkel felpislogott Lucius ködös, szürke íriszeibe, s látva, hogy amaz nem bírja már sokáig, a tettek mezejére lépett - mintha már nem lett volna eddig is nyakig a susnyában.
Lucius egész teste megremegett, amint Daire teljesen a szájába fogadta, és őrjítő tempóban becézni, forgatni, szívni kezdte a kőkemény, merev hímtagot. Amaz érezte, hogy a fiú a vállába markol, s körmei tövig mélyednek a bőrébe. Fájdalmas fintor szaladt át az arcán, de a kínzást még most is folytatta, egészen addig, amíg Malfoy torkát hatalmas, eltorzult üvöltés nem hagyta el. Akkor feljebb kúszott, kisimított pár tincset szerelmese izzadt homlokából, és nedves ajkaival csókot perzselt Lucius ajkaira.
Egy kéz oltalmazón megragadta a tarkóját, ha lehet, még közelebb húzva magához Daire-t. Mostani csókjuk is hasonlóan szenvedélyes volt, de talán még bujább, még vadabb, még hívogatóbb.
Lucius a szempillantás töredékén belül kerekedett felül Daire-n, s még mielőtt az szabadulhatott volna - amit persze esze ágában sem volt tenni -, a párnákhoz szögezte a kacsóit, és a lábai közé kúszott.
- Még mielőtt megmoccannál, Meloran - suttogta kéjgőzös hangon.- Közlöm, hogy ma éjjel életveszélyes vagyok.
- Szerinted nem látom, Malfoy?- válaszolt Daire hasonló hangnemben, azonban ez utolsó mondata is elfojtott nyögésbe fulladt, amint Lucius semmiféle kíméletet nem ismerve belé hatolt. Görcsösen kapott a takaró után, és markába zárta, ahol csak bírta. Duzzadt ajkak szántottak végig elvétve a nyakán, a mellkasán, szőke tincsek tapadtak bőrére, ő pedig szárnyalt, a pokolban szárnyalt a Fekete Angyalok közt, hatalmas, sötét szárnyakkal...
Közeledett az a bizonyos pont, amikoris úgy érezte, nem bírja tovább. Lucius nyögései egyre erősödtek, inkább már vonyítássá váltak, a fiú egyre erősebben tartotta vasmarkai közt Daire derekát, felsőtestük egyszerre lendült fölfelé...
És egyszerre hanyatlottak alá is. Daire úgy érezte, szempillái hirtelen ólomsúlyúvá nehezedtek. Szuszogva átkarolta Malfoyt, és magukra borította az egyik paplant.
- Most aludj - suttogta.- Holnap várok rád, Lucius.

Sayelle ujjai türelmetlenül doboltak a klubhelység sötétfa asztalán, és folyton az órát leste. Iris mellette csendesen szendergett már. Carelle azt ígérte, hogy 10 perc és visszajön, csak ellenőrzi, hogy kik járőröznek. Pár percen belül nyílt is a fal, amin a lány úgy viharzott be, mintha a Morzsás Szarvú Szapirtyó kergetné.

Elle felpattant, és kérdőn nézett barátnőjére.

- Mi van, Wex? Kit láttál?

- Képzeljétek – lihegte a lány vörös arccal. – Képzeljétek, hogy...

Abbahagyta a zihálást, majd elgondolkodó arckifejezést vett fel.

- Hogy McGalagony és Dumbledore a folyosón smaciztak.

Sayelle és Iris féktelen hangos röhögésbe kezdett, amit körülbelül egy percig folytattak. Nem vették észre, hogy Carelle eközben szenvedő arcot vágva a tűzbe hajít valamit.

- Na, mehetünk? – szedte rendbe a szemébe lógó szőkés tincseket Elle. – Szerintem a Griffendél-toronyig elhallatszott a vihogásunk.

- Remélem nem – morogta Iris, majd elindultak a kijárat felé.

Síri csendben, ám néha fel-felröhögve settenkedtek végig a folyosókon.

- Ha meglátom őket, én esküszöm kitaccsolok – suttogta a fekete hajú az egyik sarkon kitekintve. Aztán lépteket hallottak, és beugrottak egy-egy lovagi páncél mögé. A folyosón McGalagony haladt végig lehajtott fejjel, és csak kis híja volt, hogy nem hallotta meg a fuldoklást a páncélok mögül.

Nemsokára felértek a toronyba, mikor megálltak a szundikáló Kövér Dáma portréja előtt. Carelle dühösen felsóhajtott:

- Nem is tudjuk a jelszót!

- Hé, bízd ide – vigyorodott el Sayelle, és sziszegett.

- Mi az? Mit akartok ilyen későn? – kérdezte felriadva, félkómásan és félig lehunyt szemmel a portréhölgy.

- Bubógumógenny – jelentette ki a lilaszemű, mire a kép készségesen kitárult.

- Éljen az éles prefektusfüled – nyújtotta ki a nyelvét Carm, majd halkan besurrant a Griffendél-klubhelységbe.

- Gusztustalan – közölte aztán, szétnézve az árnyékos, csupa puha, csupa tűz szobában.

- Egyetértek – bólogatott Sayelle, aztán felnézett a lépcsők irányába. – Na akkor, hogy örülj, tied a fiúháló – nézett Carmra. – Iris te meg sikítasz, ha jön valaki, ha már úgy sem akarsz kommandózni.

Sayelle most elemében érezte magát – hiszen irányított. Macskaléptekkel felsietett a lányhálóba, aztán óvakodva szétnézett a sötétben. Az első ágyban Yuko szundikált, a hasára fordulva. Elle elgondolkodott, majd beletúrt a ládájába.

Igen, rúnaismeret házidoga, ez tökéletes lesz. Magához vette, de nem érezte elég nyomós oknak. Nemsokára talált egy kis könyvecskét, és belenézett. Üres volt, de mivel Elle egyrészt mardekáros, másrészt nem most jött le a falvédőről, elvigyorodott, és elemelte a látszólag íratlan füzetet. A következő áldozat Edvina volt. A tolvaj egy pillanatra megtorpant, aztán elhessegetve a bűntudatát, megvonta a vállát, és kutatni kezdett. Nemsokára talált egy ősrégi könyvet: pici volt, kopott, bőrborítású, és sűrű, kivehetetlen, idegen vörös betűkkel volt teleírva. Sayelle érezte a belőle sugárzó mágiát – talán feketét? – miközben a többi dologgal együtt magához szorította. Ivy ládáját nyitotta aztán fel, kis híján felkuncogott a rózsaszín, golymókos alsónemű láttán. Szerencsebugyija utoljára két éve volt, de jól tudta, hogy ölni lehet érte, főleg, ha ilyen szép mintás.

Előszedte a zsebéből az előre megírt pergamencafatot, amin ennyi állt: Ha kellenek a cuccaitok, gyertek le érte az előcsarnokba. MOST.

Elle elgondolkodott, melyikük lesz a leghangosabb, majd végül Ivana mellett döntött. A hasára helyezte a levelet, majd felhúzta a vekkerét, hogy öt percen belül ébresszen. Elégedetten körbenézett, majd kisurrant. Iris és Carelle már ott állt, és türelmetlenül dobolt a lábával.

- Na, meg van minden? Vekkerek, levelek? – kérdezte sietve.

- Persze!

- Akkor futás.