Ivana másnap kócosan, nyúzottan, cserepes ajkakkal ébredt, és a tükörbe nézve ha lehet, még több undorral fintorgott saját képébe. Vin még javában szuszogott, úgy festett, mint egy porcelánbaba a bársonytakaró alatt, Yuko jelenlétét pedig csak a párnán szétterülő mogyoróbarna tincsek jelezték.
A lány hatalmasat ásított, majd belebújt fehér, csillámos, bolyhos mamuszába, és úgy, ahogy volt, egy szál szivárványmintás pólóban meg cicás franciabugyiban kivonszolta magát a fürdőszobába. Ott aztán, szokásához hűen, megnyitotta a hideg csapot, majd a márvány mosdótálban keletkezett kis tóba mártotta finom kezeit - jobb gyűrűsujján erre a hangulatgyűrű rögtön azúrkékre váltott -, aztán pár perc vacillálás után az arcába fröccsentette a vizet.
- AAAAAAZT A ROHADT MINDENIT NEKI - szisszent fel, a következő percben azonban teljesen éberen libegett vissza a hálóterembe, majd kitárta az ablakot.
- Ivy, azonnal csukd be - morogta valaki egy távolabbi ágy mélyéről.- Megfagyok.
- Inkáb kelj fel, Lily - mosolygott rá Jadviga.- Már negyed hat van.
- Úristen az égben, Ivy - motyogta Vin is.- Attól mert te...
- Fajj, álomszuszékok - csitította el egy perc alatt nyafogó szobatársait az orosz lányzó.- Aludjatok. Én mindenesetre lemegyek.
Úgy is tett. Gyorsan felöltözött, szűk farmerbe, meg virágos, könnyű, térdig érő kis ruhácskába, és persze pöttyös, masnis balettcipőjébe. Haját oldalra tűzte, mint mindig, magához vette rövidke pulóverét, majd vállára kapta táskáját, és kirohant a kihalt klubhelyiségbe. A kandallóban már ropogott a tűz, szolgáltatva a kellemes meleget a régi kastély amúgy hideg falai közt. Ivy gyorsan végigfutott a kopottas fotelok közt, kis híján felborítva az asztalon terpeszkedő könyvkupacot, melyet sejtése szerint Remus hagyhatott ott még az este folyamán. "Az a fiú is mennyit tanul... Kész csoda, hogy még nem őrült bele", gondolta sóhajtva Jadviga, miközben kilépett a kövér dáma mögül, és megindult a csöndes folyosókon a nagyterem felé.
Odabent, hogy, hogy nem, pangó üresség fogadta. Az is hatalmas zörejt csapott, ahogy kihúzott egy széket, és leült rá. A terítőre könyökölt, s homlokát masszírozva erősen szugerálni kezdte az előtte ácsorgó kávéscsészét, hátha az magától "támadásba lendül".
De nem, hát csak nem. Durván két perc múlva azonban Ivy megelégelte a várakozást, és töltött magának egy kicsit a forró, gőzölgő löttyből. Amint az első korty legurult a torkán, hirtelen finom neszezésre lett figyelmes.
Egy fehér hajú fiú toppant be a nagyterembe. Hát persze, Meloran, aki mindig a zöld-ezüst krémjével lóg. Amikor amaz elhaladt előtte, kölcsönösen egymásra fintorogtak, vagyis a fiú felrántotta bal szemöldökét, míg Ivy finoman szólva öklendezést tettetett. Azonban talán mindkettejük szerencséjére nem keveredtek nagyobb konfliktusba.

Daire fáradtan csapódott le az asztalhoz. A tegnap este szinte sokkoló emlékképei még most sem hagyták nyugton; ajkain folyton érezte Lucius ajkait, bőrén a fiú érintését, és látta maga előtt a szürke szemeket is. Szörnyű volt, őrjítő érzés, mégis borzasztóan jó.
Azt is tudta emellett, hogy most rendesen elcseszte. Nem is kicsit. Már így is sokkal többet mondott a kelleténél, és érezte, hogy ezek után Lucius nem fogja békén hagyni addig, amíg ki nem adja a teljes titkot, aláírva ezzel saját halálos ítéletét.
Nagyot sóhajtva kinyitotta a táskájában rejtegetett Vonnegut-kötetet, és miközben megpróbált tudomást sem venni a griffendéles madárkáról, olvasást színlelt.
Ezt pedig egészen addig folytatta, mígnem Rod megböködte az oldalát, de elég erősen, hogy felébressze.
- Mivan?- morrant Daire.
- Essvéká, azvan.
- Hogy az anyád - forgatta a szemeit a fiú, aztán meg készségesen feltápászkodott, és követte barátait a folyosók felé. Luciussal egy pillanatra összenéztek... Viszont a szőkeség hirtelen elkapta a fejét, s Daire is elintézte az egészet egy nehéz, felszakadó sóhajjal. Azért sem.

~*~

Amint becsődültek a terembe, Daire kezdte úgy érezni magát, mint egy hatalmas kazánházban szokta az ember fia. Ráadásul, mintha szorította is volna valami a tüdejét... Kalimpáló szívét, bordáit, mindenét. Azonban most nem ért rá ezzel foglalkozni. Csak becsűrt a leghátsó padsor ablak melletti, legszélső padjához, és levágta a székre a táskáját, mintegy jelzésképp, hogy "kéremvigyázzanak, ez a vadászterület foglalt."
- Ide, te istenbarma - intett Luciusnak, aki erre rögtön odakapta a fejét, elmosolyodott, és megindult a fiú felé.- Olyan okos vagy.
- Csak ne dumálj - emelte fel a mutatóujját a srác, mindezt megtoldva egy ördögi vigyorral.- Ajjaj... Itt van O'Flaherty.
- Az a se... - kezdte Daire összevont szemöldökkel, de amint meglátta a tanári asztal mögött ácsorgó férfit, agyacskája mintha csődöt mondott volna. Pedig nem először látta.

Sayelle kissé elvarázsoltan pattant le valahol szokásosan középen, Iris mellé, a Sötét Varázslatok Kivédése hűen utált termében. Miután besétált a tanár, mindenki előkapta a könyveit, és a pennáját, több-kevesebb gyorsasággal, és sikerrel.

A lány elhelyezkedett: mindkét lábát bepakolta a padba, és hátradőlt a székkel a mögöttük ülő Carelle padjának, és a pennája végét rágta.

Ám mikor a tanár úr vetett rá egy „veszedkideazonnalkülönbenbajlesz” pillantást, kelletlenül kihalászta a lábait, és jó hangosan lecsapta őket a földre. A hintázást azonban nem hagyta abba.

- Nos akkor – kezdett bele kellemesen csengő hangján Noel. – A mai anyag az Obstructo lesz. Ki tudja, mire használatos? – járatta végig tekintetét a diákságon.

Az első padban ülő Lily Evans keze rögtön a magasba lendült.

- Igen, Miss Evans?

- Az Obstructo bénító átok, de más a hatása, mint a szintén bénító Stupornak.

- Helyes – bólintott hunyorogva a férfi. – 10 pont a Griffendélnek. A hatása abban különbözik, hogy nem kábítja el a varázslat alanyát, csak megbénítja. Tehát az agy éber, csak a testrészek nem mozognak. A helyes kiejtés szerint a hangsúly az u-n van. A pálcamozdulat pedig – Azzal a levegőbe emelte a pálcáját. -, picit felrántom a végét, aztán jobb felé húzom, végül előre bökök vele. A varázsigét a jobbra húzó mozdulatnál kell elkezdeni. Tudom, bonyolultnak hangzik, de az RBF-en alapvető követelmény.

A diákok mardekáros része fintorgott, és morgásba kezdett.

- Csendet kérek – mondta Noel, és bár nem emelte fel a hangját, elhallgattak. – Tehát akkor, gyakorlat következik... Jobb, ha ezt minél többet gyakoroljátok.

Sayelle Irisre pillantott, és már állt is volna fel, ha nem vág közbe a tanár – meglehetősen sunyi mosollyal.

- Állj! Úgy gondoltam, most az egyszer szétválasztom az álompárokat... Ideje mással is gyakorolnotok.

A termen elégedetlen morgás futott végig. A férfi kezébe vette az asztalon fekvő pergament, kék szemeit végigfuttatta rajta, majd derűsen olvasni kezdett.

- Sirius Black – Filth.

Iris felhördült Sayelle mellett.

- Meloran – Pearlena.

Elle szitkozódást hallott a háttérből.

- Malfoy – Aleqasina.

- Hogyaza... – nyögött fel Lucius a háttérben.

- Potter – Wexham.

- Pokol összes démona, most segíts! – kiáltott fel Carelle jó hangosan.

- Takemuchi – Lestrange.

- Óh anyám – forgatta a szemeit Rod.

- Evans – Bellatrix Black.

- Behalok – jegyezte meg Bella.

- Pettigrew – Narcissa Black.

- Merlin! – nyávogott fel a szőke lány.

Sayelle igenis tudta, mi következik. Úgy szorította a pad szélét, hogy az ujjai teljesen kifehéredtek.

- Lupin – de Brévailles.

Carelle mogorva arckifejezéssel bámulta a vele szemben elhelyezkedő James Pottert. A fiú csokibarna szemeiből sütött a viszonzott utálat, és megvetés, de nem szóltak semmit, némán tűrték a tanár ítéletét, miszerint pont őket hozta össze.
- Helyes, remélem mindenki elégedett a párjával. És most a párok egyik fele az ellenátkor gyakorolja, amit már korábban a tanultunk, a másik pedig megpróbálja lebénítani. Kezdjétek!
Carelle, amint Noel kimondta az utasítást, azonnal támadott - az átka telibe találta Pottert, aki némán, megdermedve állt a felvett támadóállásában. A lány ásított egyet és kihasználva az azonnali szünetet, körülnézett. Iris a padnál támaszkodott, miközben hanyagul ki-kivédte Black összes átkát, Lucius és a többi mardekáros szintén. Kivéve két embert: Bella Lily Evansszel nem boldogult, mert a csaj az összes próbálkozását kivédte, valamint Sayelle tőle szokatlan módon szerencsétlenkedett Remus Lupin griffendéles stréberrel. Carelle összeráncolta a szemöldökét, és azon gondolkodott, miért izgul ennyire barátnője - még az Obstructo szóba is belebicsaklott a nyelve, az arcán halvány, rózsaszín foltok jelezték a szokatlan idegállapotot. Wex bármennyire igyekezett nem észrevenni, mégis bekúszott a fejébe egy csúnya gondolat, hogy esetleg Sayelle-nek...

Nem. Az nem lehet, kizárt. Carelle megrázta a fejét, és abban a pillanatban megdermedt. Pont úgy, hogy rálátott James vigyorgó, önelégült pofájára, és a tanárra, aki mellette állt, és éppen azt hallgatta, hogy Potter igazságtalanság áldozata lett, mert Wexham váratlanul támadott, nem hagyott lehetőséget a védekezésre. Carelle szeretett volna a középső ujjával reagálni a nyilvánvaló igazságra, de sem a kezét, sem a lábát, sem egyéb testrészét nem tudta mozgatni.
- Tanár úr! - kicsapódott az ajtó és egy kis fiúcska hangja szólította a tanárt, de Carelle nem látta, ki az illető.
- Mondja!
- Madam Pomfrey hívatja. Az egyik diákot ismeretlen átok találta el.
- Megyek máris. Ne csináljatok káoszt, amiunt lehet, értetek küldök valakit, nehogy kitörjön a háború a távollétem alatt! - mondta az osztály felé fordulva halálos komolysággal, majd kisietett a teremből. James gonoszan elmosolyodott, majd egy varázsigét mormolt. Carelle sikoltani szeretett volna, amikor azt vette észre, hogy a levegőben lóg, fejjel lefelé, a világ szeme elé tárva, mi van a talárja alatt...

Vagy negyed óra telt el azóta, hogy a tanár kiment óráról, és a varázslatok hatása kezdett elmúlni. Mivel Rod és Lucius jókat vigyorogva és dumálva tojtak a megbénított ellefeleikre, nem vehették észre a varázslat gyengülését. Yuko már gond nélkül tudta mozgatni a karját, ezt kihasználva hátba találta az egyik Mardekáros srácot. Rodnak először fel sem tűnt neki, hogy telibe ment a bénító átok, csak annyiból jött rá, hogy mikor hőn szeretett Lucius barátjának próbált válaszolni, szája nem akart engedelmeskedni neki.
- Na ez elintézve. - vihogott fel a japán lány mellett elégedetten Vin, és eltette a saját pálcáját is. Így a két Mardekáros szoborcsoport hatását keltve, de néha gyűlölködő tekintettel odapillantottak a két hasát a nevetéstől fogó lányra. Igaz, hogy Yuko lábai még merevek voltak a varázslat hatására, de kedves barátnéja gyorsan feloldotta az átkot. Abban a pillanatban, ahogy feloldódott az átok, talársuhogás hallatszott a terem túloldaláról. A hangot és az ebből következő varázslatot csak egy emberhez, Jameshez lehetett kötni. A többi Griffendéles is arra fordult, mikor már egy halk sikkantás hallatszott a Wexham - Potter páros felől. Carelle fejjel lefelé lógott a levegőben, a talárja a nyakába csúszott, de mozdulni nem tudott a bénító átok miatt. Hát, ohgy szalonképesek maradjunk, így az egész osztály láthatta, mi rejlik Carelle Wexham talárja alatt. Volt, aki röhögni kezdett (gondolom neveket nem kell említeni), ám Yukonak abban a szent pillanatban csak eldurrant az agya a picike malőrtől.
- Potter! - kiáltott fel félig rekedten, tőle elég szokatlan hangnemben. A felszólított épp hogy arra fordult, két hatalmas nyakast kapott. James az első pillanatban még totálisan meg volt lepdőve, aztán a lehető legnagyobb szemeket meresztve nézett háztársára.
- Ezt most milyen okból kaptam? - kérdezte elfojtott haraggal.
- Azért, te szánalmas hülye, mert van különbség a jó vicc és a nyilvános megalázás között. Azonnal tedd senkrechtbe Wexhamot! - igyekezett minden türelmével palástolni kirohanását a sötétbarna lány.
- Ajj, ne most kezdd már a hegyibeszédet! - fakadt ki a srác, még magasabbra emelve az immáron kalimpálásra képes Carellet. a lány pálcája kiesett a zsebéből, és halkan koppant a fapadlón. A többiek szabályosan ledermedtek a jelenségtől. Ki véve, aki már le volt dermesztve. (bocs, olcsó poén>.>) Yuko gonoszan összehúzta a szemét, és kimondta az utolsó szót:
- Büntetőmunka. - suttogta rekedten - előterjesztem a tanárnál az órai magatartásodért. És most engedd le Wexhamot. Vagy egy heti büntetőmunkát ajánlok be a tanárnak. - közölte fagyosan a lány. nos, ha a szép szó nem hatott, akkor a fenyegetés biztosan, ugyanis James leengedte a pálcáját, s carelle ugyan nem zökkenőmentesen, de földet ért.
- Igazán nem volt szükség a segítségedre, Takemuchi. - sziszegte a Mardekáros lány, és gyorsan eligazgatta magán a talárját.
- nem állt szándékomban segíteni rajtad. - válaszolt Yuko hasonló hangnemben. - És ha most megbocsátasz... - kezdte a lány, de felhangzott az óra végét jelző csenegetés. - Szóval mint prefektus, köteles vagyok beszámolni az órai eseményekről, minekutána nem jött be tanár. - közölte a lány az osztályt megsemmisítő hangon.
- Na de...
- Nincs kifogás... - közölte ellentmondást nem tűrő hangon a japán lány. - Invito táska! - lendítette oldalt a pálcáját a lány, mire a súlyos könyvekkel megrakott táska a kezébe csúszott a terem másik végéből. - Sayonara... - morogta még, majd hátára csapva a táskáját, otthagyta a ledöbbent társaságot.

-Ohhlalla..valaki nyakig ül a kakiban..-jegyezte meg Narcissa gunyorosan, miközben Lucius az oldalán nem kevés utálattal méregette Vint, amiért kifogott rajta, s lassan az egész mardekáros brancs elhagyta a termet.
-Nemértem..mi a fene ütött ebbe a lányba?-csapkodta James a könyveit a táskájába a kelleténél kicsit több indulattal, mígnem Lupin fogta le a csukóját, mielőtt az üveg tintát is egy méterről akarja a táskába hajítani.
-Ember, nyugodj már meg..
-Nyugodjak meg?! Yukonak valami az agyára ment, mi a fenéért küldene büntetőmunkára ENGEM? Háztársak vagyunk, sőt..-puffogott tovább James és lerázta magáról barátja kezét, majd vállára vetette a táskáját. Egy pillanat múlva furcsán gondolkodó arckifejezést öltött fel.-Héé..álljunk csak meg!-kiáltott fel elragadtatottan, mire háztársai megálltak az ajtóban és pislogva néztek a James-Remus kettősre.-Te is prefektus vagy! Ellentmondhatnál Yukonak!
-Nem, nem fogok belekeverni.-jelentette ki a fiú és komoran megrázta a fejét.
-Necsináldmár!
-De. Semmi értelme, hogy a két prefektus mást mondjon, ha meg a mardekárosokat kérdeznék úgyis megszívod. Jobb, ha beletörődsz.
-Ehh..kössz.-motyogta a kócos fiú letörten, majd végre valahára kicammogtak a teremből, hogy megcélozzák az átváltoztatástan termet.
James mogorván kullogott a kis csoport végén. Előtte éppen Remus és Lily magyarázták, hogy ettől még nem fognak Yuko pártjára állni, de nem is fognak beleavatkozni James oldalán sem. A fiúnak nem lett ettől jobb kedve. Ezt anélkül is tudta, hogy mondták volna. Nem fogja ilyesmi miatt bevágni a vérigsértettet a többiek irányába, egyszerűen csak nem fog egy ideig a legkedvesebb lenni Yukohoz. Akkor pedig végképp nem, ha tényleg büntetőmunkára kerül ilyesmi miatt.
Mindeközben Sirius sunyin törte a fejét. Talán Lupinnak valóban nem kéne beleavatkoznia a dolgokba, de más megtehetné. Tűnődve nézett az oldalán bandukoló, merengő arcú Ivyre. Végülis ő a nagy békehívő, esetleg belemenne.
-Hé, Ivy!
-Hmm..?
-Tudod..te olyan kedves napocska vagy, nem szólnál pár jó szót a béke érdekében Yukonál?-pislogott Sirius valóban úgy, hogy egy naívabb kislány lelke azonnal darabokra hullik és bármit megtesz neki.
-Nem. Tudod, hogy bárkit kibékítenék, de ebbe nem óhajtok belefolyni.-Hát igen..Ivynál nem mindig vált be az, ami a legtöbb embernél be szokott.
Sirius tűnődve vakargatta meg az állát. A mögötte levő sor épp rejtetten közli a kérdésére a nem választ. A bal oldala kilőve. És a jobb? Sirius úgy nézett Vinre, mintha most jönne rá, hogy a lány ott van. Tény, gyakran elfeledkezett Vinről, amikor nem beszélt. Persze, ha beszélt semmiképp sem mondtak volna le a társaságáról, és a tavalyi karácsonyi szünetben arra is rájöttek, hogy milyen furcsa, ha üres a helye. Épp ilyen könnyen el tudtak felejtkezni arról is, hogy ugyanez a Vin milyen kitartó, gyakorlatias, és meggyőző tud lenni, csupán ritkán tudják kihozni belőle ezt az énjét.
-Öhm..Vin?
-Nem.
-Viiiiin..kérleeeeeek. Te vagy az utolsó reményem, és mellesleg a legmeggyőzőbb is, és Yuko a melletted lévő ágyban alszik, és úgyis tudod, hogy mindenki szívesen hallgatja meg a véleményedet, és-
-Sirius, fejezd abba.-csavargatta egyik loknis tincsét a lány az ujja körül.-Hiába hízelegsz.-tette még hozzá fapofával, pedig Sirius is jól tudta, hogy Vinnek milyen jól esik, ha dícsérik.
-Énneeeem..
-Dehogynem.
-Nahjó, tényleg..de most nézzük komolyan. Kellőképp pártatlan tudsz lenni, empatikus vagy, és jó a rálátóképességed. Kérlek. Megmentenél pár álmatlan éjszakától..-emelte a fiú a homlokához a kézfejét roppant színpadiasan.
-Ez volt az utolsó, hogy én teszek kísérletet a ti problémáitok megoldására, oké?-emelte tekintetét a levendula leány a plafonra.
-Naná! Vina, te egy istennő vagy!-közölte Sirius fülig érő szájjal, és egy laza mozdulattal felkapta Vint.
-Hééé, tegyééél leeeeeeeee! Így nem fogom megkeresni Yukot!
-Oké, bocsi, kisasszony.-engedelmeskedett Sirius, majd elégedetten figyelte a tanári felé futó Vint.
***
Vin sűrűn szidta magát, hogy miért is ment bele ebbe. Néha túl jószívű talán azokhoz, akik közel állnak hozzá? Ő sem akarta, hogy Yuko és James összebalhézzanak..de ezt igazán nekik kéne megbeszélniük, felnőttek módjára. Nahjó, nem éppen felnőttek. Szerencséjére Yuko a tanári előtt várakozott és nem úgy nézett ki, mint aki jól végezte dolgát.
-Vin? Hátte micsinálsz itt? Sietned kéne átváltoztatástanra.-vonta fel a lány a szemöldökét.
-Tudom. Bár még ráérek, van 10 percünk.
-Mire?
-Hát..tudod én csak szerettem volna megkérdezni nem akarsz-e beszélni valamiről.-kérdezte a lány ártatlanul pislogva. Az empátia tényleg mindenkinél beválik, bár a legtöbb emberen nem látszik, talán le is tagadják, de legbelül mindig megmozgat valamit.
-Nem. Ne is próbálkozz.
-Én csak nem értem. A világ egyik legnyugodtabb embere vagy.-döntötte a hátát Vin a falnak, miközben mutatóujját a szájához emelte. Igazából nem esett nehezére ilyesmiket mondani. Csupán nem tette volna fel ezeket a kérdéseket, ha nem szükséges, mert túl..tapintatos.
-Igen tudom..talán kicsit elvetettem a sulykot.
-Picit.
Vin türelmesen várt, hátha Yuko folytatja, de végül nem tette. Egy kicsit még várt, majd újra megszólalt.
-Tudod Yuko-san..-kedzte lassan-..nem lehet túl könnyű prefektusnak lenni. Az embernek meg kell találnia az arany középutat.
-Igen, tudom..
-Beszéltél már a professzorral?
-Nem, még nem jött ki..
-Én igazán nem akarok beleszólni..de úgy gondolom talán..nem kéne büntetőmunkát javasolnod. Tudod, hogy milyenek Jamesék..tesznek rossz dolgokat, de igazából nem-
-Jónapot, miben segíthetek Takemuchi kisasszony?-lépett ki abban a szent percben Noel.
Vin titokban nyelt egy nagyot. Még nem végzett. Miért nem tudott egy perccel később kijönni?
-Öhm..csak szeretnék jelenteni az óráról, professzor úr.
-Áh igen, hallgatom.
-Nos..James Potter..öh..-Yuko lopva Vinre pillantott. Talán igaza van a lánynak.-remekül hajtotta végre a dermesztő átkot. Semmi probléma nem volt.
-Oh..örömmel hallom. Ennyit akart mondani?-lepődött meg egy kicsit Noel.
-Igen, tanárúr.
-Nos ezesetben köszönöm. Mehetnek.
Vin sugárzó mosolyt vetett Yukora.
-Na gyere, tee, kis diktátor.-karolt bele tréfásan a lányba, mire az sértődötten húzta fel az orrát.
-De csakhogy tudd..nem fogok bocsánatot kérni.
-Okéé..na gyere siessünk, a végén még elkésünk.

Ahogy elhangzott a csengőszó, a két lány abban a pillanatban lépte át a küszöböt. Vin gyorsan leült a második padba Ivy és Lily közé, Yuko pedig besorolt szokásos helyére, vagyis az első padba. McGalagony professzor a lehető legnagyobb slunggal jött be a terembe, majd rögtön bele is vágott:
- A mai órán párokban fognak dolgozni. A feladatuk az lesz, hogy az előttük levő teáskannát lehetőleg macskává változtassák. Felváltva fognak dolgozni. - magyarázott a professzornő. Végignézett a társaságon, majd összevonta gey pillaantra a szemöldökét. - Potter! Üljön ide előre takemuchi kisasszony mellé. Black, maga üljön át Pearlena kisasszony mellé. - mondta a tanárnő, mindkét helyre rámutatva. james kelletlenül elhúzta a száját, és leült Yuko mellé. Nem látott egyebet a lányból, csak fekete talárját, s barna tincseit, melyek eltakarták arcát, így esélye sem volt eldönteni, milyen arcot vághat a lány. Sirius fülig érő szájjal inkább hátrainvitálta Ivyt az üres helyre. A láyn maint leült, rögötn elkezdtek pusmogni és röhögcsélni.
- Rendben van, kezdhetik. - hallatszott végül az utolsó utasítás, mire a párok rögtön munkának láttak.
- Kezdheted. - lökte oda a lány gyorsan, és elnyúlt a padon.
- Csak utánad. - válaszolta James hasonló hanghordozással. Még vagy öt perc telt el teljes némasággal, majd a lány megelégelte a dolgot, és a kannára bökött, ami rögtön egy szürke cirmos macskává változott.
- Miért nem inkább vörös? - kérdezte a srác az állatra pillantva.
- Mert nem. Azért szürke, mert olyan jellegtelen és lényegtelen, mnit te. - szurkálódott Yuko gunyorosan. A kannából lett macska a fejéhez simult, és halkan dorombolni kezdett.
- Na ide halgass. Ha valami b*ssza a csőröd, bökd ki, és essünk túl rajta. - morogta James, és pálcáját meglendítve vörösre változtatta szegény állatot.
- Nekem ugyan semmi. Csak talán kicsit túllőttél a célon. Az egy dolog, hogy kegyetlenül beletaposol a másikba, de nem kéne átesni a ló túloldalára. - motyogta halkan a lány, így a fele érthetetlenül elszállt az éterben.
- Mert te talán nem... na, odaadom a macskát a tanárnak, aztán léptem. Nincs hangulatom szúrós társaságod élvezni. - forgatta a szemeit a fiú. Felállt, felkapta a macskát, és Mcgalagonyra sózta, majd arrébb lökve Sirius pajtását beült a hátsó padba.
- Reméyntelen. Mint mindig. - sóhajtott fel Yuko, majd gyorsan bedobálta könyveit a táskájába. És még csak tíz perc telt el az órából. A lán lehajtotta fejét a padra, és megpróbálta alváshiányát pótolni. Persze barátai nem maradtak nyugton, kisebb levélinvázió támadta meg, amint észrevették, hogy már végeztek is. Egyetlen papírra írták közös kérdésüket, minden betűt emberekként felosztva.
" Na, szent a béke köztetek? "
" Nem... " - firkantotta gyorsan a lapra a lány. " Mindenki vegye elő a levelező pennáját. " - körmölt tovább. Ez alatt azt értette, hogy a tavaly nyár végén kiosztott, saját kezűleg megbűvölt pennákat vegyék elő, aminek annyi volt a lényege, hogy ha egy darab papírra ráírátk az üzenetüket, a másik lapján azonnal megjelent az írás. Bár ilyet lehetett kapni Roxmortsban is, az övé annyiból volt jobb, hogy tanár nem utdta leleplezni. Miután odadobta a levelet Vinnek, az bólintott, és közös jelzést adva a társaságnak, mindenki szolidan kezdett kotorászni a táskájában.
" na mesélj te lüke! " - írta rögtön Lily..
" Ugyan mit lehetne mesélni? " - reagált Yuko.
" Na, de mégis? " - kapcsolódott be Ivy is.
" Na jó. Igazándiból semmi különös, de azért elmondom. Szvaól csak annyi volt, hogy..."