Sayelle valósággal émelygett, amikor le kellett szállnia a fiákerről. Feltehetőleg kócos is volt, az arcszíne meg zöldes, és dülöngélt. Az eső szakadt, úgyhogy a diákok hunyorogva lépkedtek előre.

- El fog kenődni a szemfestékem! – nyavalygott Narcissa.

- Légyszi, mellém hányj – jegyezte meg Iris, és belekarolt a beteges lányba.

- Na mi van? – érdeklődött Bella. – Ki van a halálán?

- Örülnél, mi? – nyögött fel Sayelle, és elindult a tömeggel, na meg a többiekkel a kastély felé.

A hatalmas tölgyfaajtó kitárult előttük, de addigra már mindenki didergett. A jótékony fáklyafény beborította, és kissé felmelegítette őket.

- Már épp kezdtek megfagyni a lábaim – morgott Carelle, miközben Lucius mellett vonult Iris és Elle mögött.

Legelöl talán McGalagony mehetett, de a lányt ez nem érdekelte, csak hogy minél hamarabb leülhessen. Besétáltak a nagyterembe, és leültek a jobboldali asztalnál, ugyanígy bandába tömörülve, félrelökve az alsóbb éveseket, akik persze egy árva szót sem szóltak. Lucius és Rod kapásból nekifogott röhögni valamin, Carelle bevetette magát egy villával a szemben ülő hollóhátas csapatkapitánnyal szemben, a többiek pedig meredten bámultak a semmibe. Sayelle azon igyekezett, hogy ne dobja a taccsot a tányérjába, miközben a szokásosnál is sápadtabb Daire-t fürkészte.

Álmodhatott valamit – gondolta. Jól látta ő is a könnyeket, de inkább nem szólt.

- Mit bámulsz, drága Elle? – kérdezte aztán a fiú. – Tudom, hogy ellenállhatatlan vagyok, de...

- Először mondhatom azt a Mindenhatónak, hogy kuss – válaszolt erőltetett vigyorral a lány, majd oldalra kapta a fejét. Kezdett határozottan jobban lenni.

- Nézzétek, jönnek a gólyák! – nyihogott fel Bellatrix.

- Friss hús – vigyorogta Carm, mire Iristől kapott egy oldalbabökést.

Bár a lépcsőn nyomakodó diáksereg lábai már térdig koptak, a hangulat továbbra sem hagyott alább. Izgatott zsivalytól visszhangzott az egész kastély, néha egy - egy lépcsőfordulóban felhangzott egy prefektus "Erre gyertek elsősök!" kiáltása, mikor is:

- Nem is azért, Remus, de nem neked kéne útba igazítanod a gólyanépet? - kérdezte Vin kitekeredve. A reakció egyszerű volt: az említett homlokon csapta magát, és nyekkent egyet.

- Dehogynem, hogyan is felejthettem el? De nem tudom, ki a másik prefi. - válaszolt a fiú, és körbepillantott a társaságon.

- Jah, szóval ez a prefi jelvény? - húzta ki a talárja zsebéből Yuko a jelvényt, és megpörgette az ujjai között. (Ugye nincs ezért harag? *,* - a szerk. kérdése)

- Ezt nem mondod komolyan!!! Kaptál kockasági igazolványt? - bökött Sirius a kitűző felé vigyorogva. Yuko gonoszan összehúzta a szemét, és egyetlen szót mormolt.

- Osuwari...(Fekszik) - a halk parancsszóra a fekete hajú srác kinyújtotta a nyelvét.

- Nézd, nekem hosszabb van! - nyújtotta ki a nyelvét James is, majd legvégül Vin is.

- Szörnyűek vagytok. - fordult el ál - durcásan Yuko. - Tudod mit, Remus? Induljunk, különben még a fejünkhöz vágják, hogy nem érdemeltük ki a jelvényt. - húzta meg a talárját a tekergőnek. Még egy gyilkosnak szánt pillantással visszanézett a kis társaságra. persze ebből hatalamas röhögés lett. Mindenki tudta, hogy Yuko nem gondolta komolyan a szemmeverés semmilyen formáját.

*

- Elsősök erre! Elsősök, utánunk! Első..Első..Elshő.... - Visszhanozta a lány már vagy huszadjára ugyanazt a mondatot. A végén már teljesen kifulladt a lépcsőzés és a kiabálás együttes művelésétől, és belekapaszkodott Remus karjába.

- Vizet..vizet...kevesebb elsőst... - nyöszörgött a lány, s mint aki halálos ágyán fekszik, minden szava után vagy szókapcsolata után beiktatott egy halálhörgést.

- Nyughass már, olyan vagy mint egy óvodás. Megkérdezted a jelszót? - oktatta ki barátja csipkelődve.

- Persze. Kikirikkikirikú... - vihogott Yuko. Természetesen csak fabrikált valami jelszót, de tudta az igazit is.

- Könyörögm, ne most... később nem ér rá az öt - perc rohamod? - forgatta a szemét Remus, és megállt a Kövér Dáma portréja előtt.

- Megvan minden taknyos? - tért ki a választ elől a lány, megrázva fürtjeit.

- Ne hívd már őket így, te is voltál elsős. - okította újból a lányzót 'bajtársa'.

- De én nem voltam ilyen kicsi. Nézz már rájuk. - rándította meg a nyakát Yuko, aztán látva a fiú rosszalló arcát, vállat vont, és szembefordult az elsősökkel, és a többi, a folyosón tolongó diákkal.

- Na jól van, mindenki kagylózzon ide! Az idei első jelszó - itt egy kis hatásszünetet tartott, majd teljes átéléssel, artikulálva kiejtette a szavat - Bumszalagbőr.

S lőn csoda, a Kövér Dáma portréja felcsapódott. A lány legnagyobb balszerencséjére pont a portré előtt állt, és középen. Így azon szörnyűséges dolog történt meg vele, hogy ráléptek a lábára, rátapostak a talárja szegélyére, továbbá az elsősök izgatott tömege besodorta őt a klubhelységbe.

- Na ha már itt vagytok. balra lányok, jobbra fiúk. Vagy fordítva. - adta ki az utolsó instrukciókat az első éveseknek a lány. - Ha bármilyen problémátok lenne, keressétek vele Remus Lupin évfolyamtársamat, és túlontúl fontos ember vagyok ahhoz, hogy a kérdéseitekre felelgessek. Na takarodó, holnap ugyanúgy lesz nap! - vezényelt a karjával Yuko, s a gólyák megszeppenve elindultak egyik - másik irányba.

- Hú, micsoda diktátor. - vigyorgott Vin James és Sirius társaságában. Lily és Ivy megeresztettek egy mosolyt, Remus viszont rosszallóan csóválta a fejét.

- Miért hozzám küldöd őket, Tudod, hogy tanulnom kell, Ráadásul rengeteget. - vonta kérdőre prefektustársát a fiú.

- Azért, mert te minimum három lecke, maximum kilenc lecke párhuzamos írása közben is tudsz válaszolni Jamesnek és Siriusnak is. Akkor ez ugyanígy igaz lehet az elsősökre is. - vigyorgott kajánul Yuko, s magyarázás közben még ráért barna tincseit rendezgetni. remus ritka rondán nézett rá, mire a kis társaság elnevette magát.

- na nektek is takarodó, különben holnap a zombiknál is durvábbak lesztek. Nyomás! - parancsolgatott a lány, majd vihogva feltrappolt a lépcsőn Lily, Ivy és Vin társaságában. 

A mardekáros csapat, félrelökve pár elsőst bevonult a klubhelyiségbe. Sayelle és Lucius learadtak, mert ők voltak ettől az évtől kezdve az óvónénik/bácsik. Carelle és Iris előresiettek, lehagyva Bellát, Rodot és a többieket, majd megkönnyebbült sóhajjal lehuppantak az ágyukra. A méregzöld függönyökön keresztül beszűrődő holdfény megvilágította Carelle arcát, amin kaján mosoly terült szét mielőtt megszólalt:
- Te... láttad azt az elsőst, aki felbukott a klubhelyiség küszöbében? Annak majdnem lefeküdtem a bátyjával - vihogott. Iris játékosan-rosszallóan megcsóválta fejét, és megkérdezte:
- És kivel nem feküdtél le majdnem? Fogadok, nem tudsz ilyet mondani!
- Oké, mik a feltételeid?
- Tanárt és felnőttet nem mondhatsz.
- Hááát... Piton! Na erre varrjál gombot! Ő még csak nem is az én ízlésvilágom!
- Na jó, nyertél. - Iris cseppet sem nőies módon ásított egyet, úgy, hogy Carelle szinte látta mit evett reggelire, majd ledobálta a cuccait a földre, magára húzta fekete hálóingét, és a fal felé fordulva alvást színlelt. Nem volt kedve beszélgetni.
- Carelle csalódottan fújta ki a levegőt, pletykapartira vágyott, de Iris... Iris az Iris, őt így kell szeretni. Ekkor berobbant az ajtó, berobogott rajta Sayelle de Brévailles teljes életnagyságban. Kicsit idegesnek tűnt, de mint mindig, most is aligha lehetett észrevenni az arcán a hangulatváltozást. Carelle azonban ismerte már annyira barátnőjét, hogy tudja, mikor ideges, szomorú, vagy vidám. Az évek alatt megtanult olvasni a jelekből.
- Nah mit csináljunk? Nekem még nincs kedvem aludni.
- Aludni? Dehogyis! Menjünk át a fiúkhoz - kacsintott - Ott lesz Bella, Rod, Lucius, Dairen, te és én. Három pasi, három nő.
- Kész orgia - vigyorgott Carelle - ezzel már lehet kezdeni valamit.
- Hülye tyúk! Te folyton csak... áh. Nem érdemes veszekednem veled, úgy sem értesz a szép szóból - Sayelle megforgatta lilás színű szemeit, amit Carelle annyira imádott rajta, majd barátnője nyomában kilépett az ajtón. Ekkor eszébe jutott Iris.
- Hé! Hahó, te nem jössz? Tudom, hogy hallottad!
- Nem! Hagyjatok aludni! - Iris a fejére húzta a takarót és mérgesen felmordult - Hiszen ismersz, tudod, hogy nem rajongok az ilyesmiért!
- Oké - vont vállat Sayelle, majd követte Carelle-t.